Megsemmisülő üzeneteket tervez a Facebook

Vágólapra másolva!
Nem hivatalos információk szerint a közösségi oldalon hamarosan olyan üzeneteket is lehet majd publikálni, amelyek egy idő után automatikusan törlődnek a másik fél postafiókjából.
Vágólapra másolva!

Az All Things Digital amerikai technológiai hírportál értesülései szerint a Facebook még az év végéig elérhetővé teszi az új funkciót. Hasonló szolgáltatást okostelefonon jelenleg a Snapchat nevű applikáció tesz lehetővé. A hírportál úgy tudja, hogy a Facebook egy különálló applikációként akarja elindítani az önmagukat törlő üzeneteket.

Okostelefonokra jelenleg is két applikációt kínál a Facebook: a hagyományos kliensből a szájt minden funkciója elérhető, míg a Messenger nevű programból csak az üzenetek küldése és fogadása, valamint a chatelés érhető el. A társaság az idén felvásárolta az Instagram képmegosztó szolgáltatást, és iPhone-ra kiadta saját képfeltöltő alkalmazását is, amely a Camera nevet viseli.

A megsemmisülő üzenetek jó lehetőséget adnak privát üzenetváltásra, például a Snapshotot sokan használják arra, hogy szexüzeneteket váltsanak másokkal. Bár az ilyen módon küldött és fogadott üzenetek is lementhetők, ez komplikált feladat, a felhasználók nem szoktak ilyesmivel vesződni, a Facebook hagyományos üzenőfelülete pedig alapesetben minden szöveget elment.