A NASA és az FBI jelszavait szivárogtatták ki

Vágólapra másolva!
Mintegy 1,6 millió felhasználó adatait publikálta egy Ghost Shell hackercsoport. Az adatlopás a NASA, az európai űrügynökség (ESA), valamint az Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) rendszereit is érinti.
Vágólapra másolva!

A hackercsoport a Pastebin nevű, szöveges információk publikálását biztosító tárhelyoldalon hozta nyilvánosságra az 1,6 millió darab felhasználói fiókhoz tartozó adatokat. A lopott adazbázist szándékosan sok kisebb darabra bontották szét, hogy megnehezítsék azok eltávolítását. Az ellopott adatok között felhasználói nevek, jelszavak, e-mail címek, önéletrajzok, illetve különböző adatbázistartalmak is megtalálhatók - adta hírül a BBC brit közszolgálati médium.

A Ghost Shell közlése szerint az adatokat többek közt az európai és amerikai űrügynökségek, az ESA és a NASA, valamint az FBI, illetve más kormányzati szervek, és azok beszállítóinak rendszereit érintő támadások során szerezték meg. A hackercsoport szerint összesen harminchét szervezet mintegy százötven, nem megfelelően védett rendszeréről lopták el az információkat, amelyeket az információ szabadsága mellett kampányolva hoztak nyilvánosságra.