Letartóztatták John McAfee-t Guatemalában

Vágólapra másolva!
Menedélkjogért ment Guatemalában, de a helyi hatóságok letartóztatták John McAffe-t. A szoftvermágnást gyilkossági ügy miatt keresik Belize-ben.
Vágólapra másolva!

Guatemalában bukkant fel John McAfee, az ismert számítógépes vírusirtó program fejlesztője, aki hetek óta először jelent meg a nyilvánosság előtt. A gyilkossági ügy miatt keresett férfi az AP amerikai hírügynökségnek elmondta, menedékjogot szeretne kérni a közép-amerikai országban. Néhány órával később a guatemalai hatóságok letartóztatták, mert engedélyt nélkül lépett be az ország területére.

McAfee előzőleg a szomszédos Belize-ben bujkált. Az ottani rendőrség néhány hete közölte, hogy McAfee-t gyilkossági ügyben "érintett személyként" keresi. A 67 éves férfi szomszédját, egy szintén amerikai férfit vérbe fagyva találták meg, valószínűleg fejbe lőtték. McAfee - aki 2008 óta Belize-ben élt - azt állította, hogy ártatlan, a hatóságokat pedig ellene szóló összeesküvéssel vádolta.

A szoftverfejlesztő megjegyezte, a belize-i kormány azért üldözi, mert "szenzitív információi" vannak a hivatali korrupcióról. Guatemalába érkezve felkérte az ország egyik jól ismert ügyvédjét, hogy képviselje őt. Az informatikus blogja a letartóztatás ideje alatt is frissül, a legújabb bejegyzés szerint az ügyvédje elérte, hogy az ügy bírói felülvizsgálata előtt ne adják ki McAfeet Belize-nek.

"Biztonságos helyre van szükségem, ahol nyíltan beszélhetek. Most, hogy már itt vagyok, szabadon szólhatok" - jelentette ki. "Teljesen ártatlan vagyok" - hangoztatta. McAfee egyike volt a Szilícium-völgy első sikeres vállalkozóinak, akik az internettel kapcsolatos üzletben hatalmas vagyonra tettek szert.