Nem meglepetésajándék az okostelefon

Vágólapra másolva!
Az okostelefon a karácsony slágere, de a legtöbben nem meglepetésajándékba szánják a készüléket. A magyar ügyfelek csak egy készülék kedvezőbb ára miatt nem váltanak szolgáltatót, és a legtöbben androidos modellt választanak, az iPhone idehaza átlag alatt teljesít.
Vágólapra másolva!

Több mint egymillió okostelefon talál gazdára az év végéig Magyarországon az eNET - Telekom: Jelentés az internetgazdaságról című tanulmány szerint. Ennek készítői úgy becsülik, hogy december végére 2,9 milliósra bővül az okostelefonok száma. Ez az jelenti, hogy csaknem minden harmadik hazai mobil - a készülékek 33 százaléka - már okostelefon lesz.

Átlag alatt áll itthon az iPhone

Ezzel a penetrációval Magyarország még jócskán le van maradva az Egyesült Államok mögött, ahol az okoskészülékek arány már tavaly meghaladta az ötven százalékot. A tanulmány szerint a magyarországi okostelefonok 53 százaléka Google Android fut, az iPhone-ok aránya pedig jóval a 30 százalékos amerikai átlag alatti, mindössze 8 százalékos. 28 százalékus részesedésükkel itthon még a régi, Symbian szoftvert futtató Nokiák, illetve az okostelefonok között 9 százalékos aránnyal bíró Windows Phone-t futtató mobilok is megelőzik az Apple termékét.

Senkit sem lepnek meg okosmobillal

A Vodafone megbízásából készült, de az összes hazai szolgáltatóra vonatkozó felmérése szerint bár az okostelefon az egyik legvágyottabb karácsonyi ajándék itthon, ezeket a készüléket nem meglepetésbe, hanem az ajándékozottal közösen szokták megvenni az emberek. A titkolt ajándékba való vásárlás inkább a gyerekeknek és idős rokonoknak szánt alapkészülékek esetében jellemző - derül ki a tanulmányból.

Bár lehetséges a hívószámok hordozása, nem jellemző a hazai felhasználókra az, hogy egy adott készülék kedvező ára miatt elhagynák meglévő szolgáltatójukat. Az operátor váltására inkább akkor kerül sor, ha a rokonok többsége egy másik cég ügyfele, vagy eleve elégedetlenek a szolgáltatásokkal.

Segít a hozzáértő ismerős

Széles választék alatt a felhasználók többsége eltérő jellegű - például szétnyitható, érintőképernyős, teljes billentyűs, vagy különböző színű - modellek meglétét érti, nem pedig az azonos típusú, de eltérő szoftvert futtató készülékek sorozatát.

A magyar vásárlók főként a szolgáltatók honlapjáról tájékozódnak a készülékekről, de gyakran internetes oldalakon, fórumokban is utánanéznek, illetve szakértőnek tartott ismerőseik tanácsát kérik ki. A vásárlók többsége havidíjas konstrukciót választ, abban ugyanis kedvezményes áron juthat hozzá a legújabb készülékekhez is, akár részletfizetéssel. A legtöbb mobilt szolgáltatóknál vásárolják a magyarok, míg a kártyafüggetlen telefonokat kínáló boltokat csak kevesen választják.