A Sony szakít a CD-meghajtóval

Vágólapra másolva!
A japán gyártó bejelentette, hogy novembertől abbahagyja a számítógépekben használatos optikai meghajtók gyártását.
Vágólapra másolva!

A japán gyártó számára már nem elég jövedelmező a számítógépekben CD-, és DVD-meghajtók gyártása, ezért novemberben leállítja ezek előállítását. A meghajtókkal foglalkozó Sony Optiarc nevű leányvállalatát jövő márciusban teljes egészében be fogja zárni, az ott dolgozók jelentős részét a cég más üzemeibe csoportosítják át.

A vállalat közlése szerint az optikai meghajtók piacán megnövekedett versenyhelyzet nyomán rekordalacsonyra estek a CD-, és DVD-meghajtók árai. A Neowin technológiai hírportál szerint valószínűsíthető, hogy a Sony után más gyártók is befejezik a számítógépes meghajtók előállítását.

Forrás: AFP

A CD-, DVD-, és Blu-ray-meghajtó ugyanis már egyre inkább visszaszorulnak, ezeket ugyanis az egyre népszerűbb táblagépekbe, vagy az ultravékony kivitelű ultrabookokba sem szerelnek már, az új operációs rendszereket pedig pendrive-ról is telepíteni lehet a hagyományos optikai lemez helyett.