Európába érkezett a Google Nexus 7

Vágólapra másolva!
A Google webboltjából már a francia, német és spanyol felhasználók is megrendelhetik az eddig csak az Egyesült Államokból, Kanadából és Ausztráliából rendelhető Nexus 7 táblagépet.
Vágólapra másolva!

A nyár elején bejelentett, hét colos képernyővel bíró táblagépet mostanáig csak az Egyesült Államokból lehetett megrendelni, a The Verge című technológiai hírportál beszámolója szerinta Nexus 7-et már a francia, német és spanyol felhasználók is meg tudják rendelni a cég webboltjából.

A Google a három európai országban kétszáz, illetve kétszázötven eurós, vagyis ötvenötezer és hetvenezer forintnak megfelelő áron kínálja táblagépének 8 és 16 gigabájtos háttértárral szerelt változatait.

Forrás: Google

Bár a keresőcég hazai képviselete megkeresésünkre nem közölt információkat a Nexus 7 hazai premierjéről, az eszközt gyártó Asus korábban elmondta, hogy szeptemberben tervezi piacra dobni a táblagépet. Hazánkban a Nexus 7-ből a tervek szerint csak a drágábbik változat lesz kapható hagyományos boltokban, kilencvenezer forintos áron.