Kikészíti takarítóit a Google pöcegödre

google, az internet szemetének takarítói, illusztráció
Vágólapra másolva!
Gyerekpornós videókat, öngyilkosságok felvételeit és hasonló extrém tartalmakat kell nézniük nap mint nap a Google szolgáltatásait az illegális videóktól és fotóktól megtisztító szerződéses partnereknek. A cég egyik korábbi munkatársa szerint a lélekölő robotmunka mindössze kilenc hónap alatt tönkretette az idegeit, de ez a hasonló területen dolgozók szerint teljesen általános.
Vágólapra másolva!

A BuzzFeed nevű technológiai hírportálnak névtelenül nyilatkozó, a Google szerződéses partnereként dolgozó ember elmondása szerint az egyetem elvégzése után politikai területen, közösségimédia-szakértőként tevékenykedett. "Egyszer felhívott egy fejvadász azzal, hogy volna lehetőségem a Google-nél dolgozni. Azt mondta, érzékeny tartalmakkal kell majd foglalkoznom, de azt egy szóval sem említette, hogy bármiféle érzelmi, technikai támogatás nélkül kell majd ezt csinálnom."

A férfi kilenc hónapon keresztül volt a keresőcég tartalmi tisztaságának őrzője. Feladata az volt, hogy eltávolítsa a Google szolgáltatásaira feltöltött durva és jogsértő tartalmakat a gyermekpornós képektől és videóktól kedve az öngyilkosságot, testcsonkítást, állatokkal, vagy halott emberekkel való közösülést bemutató tartalmakig.

Forrás: AFP/Thomas Coex
Képünk illusztráció

A férfi azt mondta, egyáltalán nem becsülték meg a keresőcégnél, még csak alkalmazásba sem vették, hanem külső munkatárs volt, így a Google által kínált vonzó dolgozói juttatások - például az ingyenes menza - egyike sem volt elérhető számára. A jogsértő tartalmakkal foglalkozó dolgozó szerint a Google egyszer kiküldött hozzá egy pszichológust, aki megállapította, hogy terápiára kellene járnia. A férfi ugyanis egy, a Rorschach-teszthez hasonló ábrákon gyerekével közösülő apákat vizionált, így hamarosan el is bocsátották. Bár a BuzzFeed cikkében nem közölte a nyilatkozó nevét, más forrásokban is úgy írnak az interneten kényes tartalmakat levadászásáról, mint idegőrlő, lelkileg rendkívül megterhelő munkakörről.

Ezt a munkát még nem képes szoftver elvégezni

"A gépi intelligencia még nagyon távol áll attól, hogy el tudja végezni ezt a típusú munkát" - áll a BuzzFeed egy másik cikkében. A lap szerint sok internetes cég próbálkozott már olyan szoftver megalkotásával, amely automatikusan eltávolítja a gyomorforgató tartalmakat. Eddig azonban még senkinek sem sikerült megfelelő hatékonysággal szűrő programot készíteni. A sikertelenség oka, hogy a jogszerűtlen és durva tartalmak annyira változatosak, valamint a gépek szeme nem elég érzékeny ahhoz, hogy egy képről eldöntse, hogy az csak egy normál szexkép, művészi akt, vagy gyerekpornó.

"Mi vagyunk az internetrendőrség. Jelentést kapunk mindenféle internetes pornográfiáról" - mondta a BuzzFeednek egy Cindy néven nyilatkozó nő, aki korábban az Amerikai Eltűnt Gyermekek szövetségének kiberrészlegén dolgozott. A szervezet munkatársai hetente huszonötezer jelentést néznek végig együtt, egy-egy jelentésben kétszáz-ötszáz képpel. A fotók között vannak, amelyeken csak egyszerűen lefotóztak egy meztelen gyereket, míg vannak olyanok is, amelyeken szexuálisan bántalmaznak egy kiskorút. A munkatársaknak pedig alaposan meg kell nézniük a fotókat, hátha épp valakinek az eltűnt gyermekére bukkannak.

Forrás: AFP/John MacDougall

Érzéketlenné válnak az internet takarítói

Az amerikai hírportálnak jogsértő tartalmak monitorozását végző több szervezet munkatársai is úgy nyilatkoztak, hogy aki éveken át napi nyolc órában ocsmány tartalmakat néz, az teljesen érzéketlenné válik, és emberekkel szemben sem marad olyan nyitott, mint korábban volt. Ennek egyik oka, hogy az emberek sokat beszélnek a munkájukról, viszont megcsonkított testekről és megerőszakolt gyerekekről senki sem beszél és hall szívesen. Másrészt az elbeszélések alapján ez a munka annyira megterhelő és lehangoló, hogy elmegy az ezt a munkát végző emberek életkedve.

Az egyik ismert internetes cég dolgozója szerint a legrosszabb az egészben, hogy a technológiai vállalatoknál nagyjából a gyomorforgató tartalmak kiszűrésével foglalkozó kollégákat annyira tartják értékesnek, "mint egy papírrepülőt", és ezt gyakran meg is mondják nekik. A névtelenül nyilatkozó netmunkás szerint a Szilícium-völgyben csak a fejlesztők számítanak valakinek, a szemét munkát végzőket pedig semmibe veszik.

Kevesebb vért kapnak a magyar net felügyelői

A káros jogsértő tartalmak bejelentésére szolgáló Internet Hotline-nál dolgozó kollégák szigorú protokoll alapján végzik a feladatukat - mondta az [origo]-nak Németh Gábor, az Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) által üzemeltetett Internet Hotline vezetője. Ez azt jelenti, hogy félévente kötelező eljárniuk pszichológushoz, de ha a felettesek úgy látják, hogy túl nagy nyomás alatt vannak, akkor ők is javasolhatják nekik, hogy látogassanak meg egy szakembert.

A magyar Internet Hotline-nál jelenleg két munkatárs dolgozik, ők a csoport tavalyi szeptemberi indulása óta helytállnak - mondta Németh, aki szerint pontosan tudták, mire vállalkoznak: "már az álláshirdetésben jeleztük, hogy lelki teherbíró képesség szükséges a munka elvégzéséhez, illetve állásinterjún is mutattunk olyan képeket, amelyeket látva többen azt mondták, hogy inkább nem szeretnék ezt csinálni" - mondta Németh.