Wifi-szamárral csábítják a turistákat

Vágólapra másolva!
A kétezer évvel ezelőtti körülményeket bemutató tanyán akár szamárhátról is lehet posztolni az internetre az élményfotókat. Egyelőre csak öt szamáron van router, de hamarosan harmincon lesz.
Vágólapra másolva!

Vezeték nélküli internet-routerrel ellátott szamarakon lehet közlekedni a Kfar Kedem nevű izraeli élménytanyán - olvasható az Engadget nevű technológiai portálon. A Nazareth-hez közel található Kfar Kedemben összesen harminc szamár található, ebből egyelőre ötre szereltek routereket, de a tervek szerint hamarosan minden szamár hátán lehet majd internetezni.

A Kfar Kedem nevű élménytanya a honlapja szerint a lehető legpuritánabb körülményeket igyekszik biztosítani látogatóinak. Az ide érkező emberek megtapasztalhatják, hogy milyen életkörülmények voltak kétezer évvel ezelőtt, miközben - Menachem Goldberg parkmenedzser elmondása szerint - rögtön posztolhatják élményeiket az internetre.

Forrás: [origo]

Közlekedés a WiFi-szamár hátán

A parkban próféták szavait hallhatják az érdeklődők, úgy öltözhetnek, ahogy régen Jákob és Ábrahám öltözött, valamint háztáji kenyeret és tejet, olajbogyót és szőlőt kóstolhatnak és helyben készült gyapjút viselhetnek. Kfar Kedem ezen kívül azt is ígéri, hogy úgy közlekedhetnek szamarakon az emberek, ahogy azt a próféták tették, mindössze annyi különbséggel, hogy már vezeték nélküli internet is van a szamarakon.