Filmes kalózszervert foglalt le a NAV

Vágólapra másolva!
Fájlcserélő oldal szerverét foglalta le az adóhatóság. A CinemaStore nevű lap korábban torrentoldalként működött, ám a lefoglalás idején már csak fájlletöltő oldalakra mutató linkeket tartalmazott.
Vágólapra másolva!

Lefoglalta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a CinemaStore nevű fájlcserélő oldal szerverét. A szerveren nem futott torrent szoftver, hanem csak egy fórumot szolgált ki, amely jogsértő fájlokra mutató linkeket tartalmazott. A lefoglalásról a fájlcserélő oldal blogja adott hírt. A bejegyzés szerint az oldal csak annyi bevételt termelt, amiből a szervergép fenntartását ki lehetett fizetni.

A CinemaStore-nak korábban is volt már dolga a hatósággal. 2009 szeptemberében két külföldi film elérhetővé tétele miatt már egyszer lefoglalta a Budapesti Rendőr Főkapitányság az oldal szervergépét. Az akkori ügyben a szervert üzemeltető személy mellett a legtöbb filmet feltöltő felhasználókat is kihallgatták.