Eltűnt a Flash az Android piacteréről

Vágólapra másolva!
Nem lehet többé androidos eszközökhöz sem letölteni a honlapokba integrált játékok, videók megjelenítéséhez szükséges Flasht.
Vágólapra másolva!

A Flash platformot fejlesztő Adobe cég tavaly év végén jelentette be, hogy nem fog többé kiadni új verziókat Flash technológiájából androidos táblagépekhez és okostelefonokhoz. A játékok, beágyazott videók és más multimédiás tartalmak megjelenítését biztosító technológiát az Apple iPhone és iPad eszközei eleve nem támogatták, mert a cég, illetve annak tavaly elhunyt társalapítója, Steve Jobs szerint a technológia egyszerűen nem jó. Bár Androidon éveken át támogatott volt a Flash, a platformot sok kritika érte amiatt, hogy futtatása túlságosan meríti a készülékek akkumulátorát, és nem fut kellően gyorsan a mobil eszközökön.

Az Adobe Flash Player 11 telepítője szerdán tűnt el a Playről, ami a Google platformjára kiadott applikációk piactere. Ez azt jelenti, hogy a jövőben csak azok tudják Androidon használni a Flasht, így megtekinteni az abban készült tartalmakat, akiknek az eszközein az alapból megtalálható, vagy korábban feltelepítették.

A BBC híradása szerint az Adobe azért távolította el a Flash Playert a Google piacteréről, mert a szoftver kiszámíthatatlanul működött az Android legújabb, 4.1-es verzióján. A cég egyébként azt ajánlja a felhasználóknak, hogy ha fel is telepítették erre a rendszerre a Flasht, távolítsák azt el a táblagépükről vagy okostelefonjukról a problémák megelőzése végett. A Flash fejlesztése és támogatása kizárólag asztali számítógépekre és notebookokra folytatódik, sem iOS-re, sem Windows Phone-ra, sem pedig Androidra nem lesz elérhető új verzió a szoftverből, mivel a HTML5 nevű szabvány használata optimálisabb a mobil eszközökön.