Magzatokat nyomtatnak a japánok

Vágólapra másolva!
Héthónapos magzatoknál még nem annyira látszanak az arcvonások, viszont a kilencedik hónap elején már igen. Japánban 3D-nyomat formájában veheti kezébe az állapotos anyuka születendő gyermekét.
Vágólapra másolva!

A Hiroo Ladies klinikán már a magzat háromdimenziós modelljét is megmutatják, sőt kinyomtatva akár a leendő szülők kezébe is adják. A japán Fasotec céggel közösen készített 3D-nyomtatóval készült magzatok a CT és MRI szkennerek képeiből készülnek egy Biotextura nevű technológia segítségével. Tomohiro Hinoshita, a klinika egyik orvosa elmondta, hogy először három anyával tesztelték a programot, és nagyon jó visszajelzéseket kaptak. "Elmondásuk szerint nagyszerű érzés volt már a születés előtt kezükben tartani a gyermekeket" - mondta a klinika orvosa.

http://www.youtube.com/v/XUsCPO7poY8?version=3&hl=hu_HU&rel=0

A programot olyan anyáknak ajánlják, akik közel állnak a szüléshez. "Hét hónaposan még nem igazán látszik az arca, viszont a kilencedik hónap elején már egész szépen kivehetők a baba vonásai" - mondja az orvos. A művelet egyébkén elég költséges, 1275 dollárba, azaz közel 300 ezer forintba kerül annak, aki már születése előtt térben szeretné látni gyermekét.