Súlyos büntetést szabtak ki a Google-re

Vágólapra másolva!
A Reuters hírügynökség belső forrásból származó információi szerint az amerikai versenyfelügyelet  22,5 millió dolláros, vagyis 5 milliárd forintnak megfelelő bírságot ró a Google-ra, amiért az oldalain a Safari böngésző egy biztonsági résének kiaknázásával kémkedett a felhasználók után.
Vágólapra másolva!

Az amerikai Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (FTC) a hírügynökség által kiszabott, jelentős összegű bírság kiszabását néhány napon belül fogják hivatalosan is bejelenteni - adta hírül a hírügynökség, amely belső forrásaitól szerezte az információkat.

A keresőcégnek 22,5 millió dolláros, vagyis ötmilliárd forintnak megfelelő bírságot kell fizetnie azért, mert kiderült, hogy a szolgáltatásai Apple Safari böngészőjének egyik biztonsági rését kihasználva a felhasználók hozzájárulása nélkül gyűjtött adatokat az oldalak látogatóiról. A trükk segítségével a Google a felhasználókat azonosító sütifájlokat (cookie) tudott elhelyezni a Safari böngészőt használók látogatók számítógépén, okostelefonján vagy táblagépén akkor is, ha ez egyébként tiltva volt az oldal számára.

A tetemes összeg megfizetése ellenében a Google kiegyezik az FTC-vel, ám nem ismeri el felelősségét az ellene felhozott panaszok kapcsán. A keresőcég szerint gondatlanságból helyezte el a fájlokat a látogatók eszközein, de annak segítségével semmilyen személyes adatot nem tudott megszerezni a felhasználókról.