Zenekalózok után kémkednének a japán jogvédők

Vágólapra másolva!
Internetszűrővel védekeznének a fájlmegosztás ellen a japán zenei jogvédők. A tervezett szűrőrendszer az internetszolgáltatók gépein futna, és az internet felé irányuló teljes forgalmat átnézné.
Vágólapra másolva!

Egy októbertől hatályba lépő törvénytervezet szerint a jogvédelem alatt álló fájlok cseréje bűncselekménynek fog számítani az országban. A Recording Industry Association of Japan (RIAJ) jogvédő szervezet azonban azt is szeretné elérni, hogy az internetszolgáltatók építsenek ki egy olyan szűrőrendszert, ami lehetetlenné teszi a tiltott fájlok cseréjét - adta hírül a Torrent Freak, a fájlcsere világával foglalkozó hírblog.

A japán törvényhozás által korábban elfogadott törvény szerint a jogvédett fájlokat letöltőket akár két év börtönnel és harmillió forintnak megfelelő pénzbüntetéssel lehet sujtani. A fájlok jogszerűtlen feltöltése már korábban is bűncselekménynek számított, a letöltés kriminalizálása azonban új elem a hírblog szerint.

Alig fogadták el a törvénytervezetet, a szerzői jogvédő szervezetek egy új technológiai megoldást is bemutattak. A RIAJ és testvérszervezetei által kifejlesztett szoftver az internetszolgáltatóknál futna és blokkolná a jogsértő anyagok feltöltését. A rendszer alapja a felhasználók forgalmának átvizsgálása és a zenék digitális ujjlenyomatának vizsgálata. A rendszer által felismert számok feltöltásét megszakítja a rendszer. Az Asahi Shimbun japán napilap szerint a feltöltésen kapott felhasználók figyelmeztetést is kapnának.