Munka után még két órát pörögnek az irodisták

Vágólapra másolva!
Az irodában elektronikai eszközökkel dolgozó alkalmazottak otthon sem csukják be a készülékeket, hanem átlagosan még plusz két órát dolgoznak.
Vágólapra másolva!

Egy friss kutatás szerint az irodai alkalmazottak a hivatalos munkaidő után még átlagosan plusz két órát dolgoznak - olvasható a BBC internetes oldalán. A Charted Society of Physiotherapy nevű munkavállalókkal foglalkozó brit szervezet kétezer fővel készített felmérése szerint az irodában elektronikai eszközökön dolgozók több mint kétharmada nem kapcsolja ki a munkaidő lejártával okostelefonját, tabletjét és laptopját, hanem hazaérve folytatják a nap közben be nem fejezett feladataikat.

A kutatást készítő szervezet szerint a munkaadók sokszor nincsenek tisztában azzal, hogy beosztottjaik mennyi pluszt vállalnak, az alkalmazottak pedig nem panaszkodnak - gyakori, hogy önként teljesítenek az elvárt munkamennyiségen túl.

A brit szervezet felmérése is megerősíti: a különböző képernyős kütyükkel végzett munka során az emberek ugyanis nem figyelnek oda a testtartásukra, ez pedig nyak- és hátizületi problémákhoz vezethez. Ezen kívül az otthoni pluszmunka feszült figyelemmel járhat, ami megnöveli a stressz miatt kialakuló betegségek kockázatát.