Újra amerikai a világ leggyorsabb számítógépe

sequoia szupergép
Vágólapra másolva!
A Sequoia nevű amerikai szuperszámítógép maga mögé utasította a K nevű japán masinát, és vált a világ leggyorsabb komputerévé az ezeket vizsgáló Top 500 projekt szerint.
Vágólapra másolva!

Az amerikai energiaügyi minisztérium Lawrence Livermore Nemzeti Laboratóriumának fejlesztéseként létrejött. IBM hardvert használó Sequoia szupergép 16,32 petaflops teljesítménnyel bír, ezzel maga mögé utasította a japán Riken állami kutatóintézetben működő K nevű gépet, amelynek számítási teljesítménye 10 petaflops. A flopsban megadott szám a számítógép gyorsaságát jelzi, az általa másodpercenként elvégzett lebegőpontos műveletek számát takarja. A peta előtag a tíz tizenötödik hatványát jelenti a kilo, mega, giga és tera (rendre a harmadik, hatodik, kilencedik és tizenkettedik hatványok) után.

A világ legnagyobb teljesítményű számítógépe 96 darab szerverszekrényben helyezkedik el mintegy 420 négyzetméternyi területen, melyeket egy speciális, nagy sebességű technológiai optikai kapcsolattal kötnek össze.
Processzorainak összesen 1,6 millió darab végrehajtó egysége van, memóriájának nagysága pedig 1,6 petabájt, vagyis közel1,6 millió gigabájt. A Linux operációs rendszer futtató szupergép összfogyasztása közel 8 ezer kilowatt.

Forrás: LLNL

A Sequoia szuperszámítógép jelenleg egy félig nyitott kutató hálózatra csatlakozik, de a jövő év elejétől egy zárt hálózatra kapcsolják át, ekkortól egyetemek és kutatóközpontok sem férhetnek majd hozzá erőforrásaihoz, mivel titkos, többek közt nukleáris technológiákkal kapcsolatos kutatásokra fogják használni a rendszert.