Kártérítést fizet a személyes adatokkal üzletelő Facebook

Vágólapra másolva!
Amerikai felhasználók egy csoportja sikeresen perelte a Facebook közösségi oldalt, amely a megkérdezésük nélkül használta üzleti célokra az adataikat. A perben a bíróság tízmillió dollárt ítélt meg a felpereseket képviselő szervezetnek, ezt a Facebook is elfogadta.
Vágólapra másolva!

Tízmillió dollár, vagyis mintegy 2,3 milliárd forint kártérítést kell fizetnie a Facebook közösségi oldalt üzemeltető cégnek, amiért jogtalanul használta fel üzleti célokra egyes felhasználók személyes adatait - írja a Handelsblatt című német üzleti lap, az Egyesült Államokban szombaton nyilvánosságra hozott bírósági dokumentumokra hivatkozva.

Felhasználók egy csoportja még tavaly márciusban nyújtott be keresetet a kaliforniai San José bíróságára. Azt kifogásolták, hogy a Facebook a hozzájárulásuk nélkül használta fel a fotóik alapján, illetve a "Like" gomb használatából nyert információkat, hogy hirdetéseket ajánljon számukra. A tízmillió dolláros kártérítést mindkét fél elfogadta.

Az eljárás egy úgynevezett class action volt, amely leginkább a magyar jogban létező pertársasághoz hasonlítható, de bárki szabadon csatlakozhat hozzá, ha maga is igénybe vette a Facebook szolgáltatásait. A megítélt kártérítést egy olyan közvetítő szervezet kapja, amely "elkötelezett a felperesek céljai mellett".

Európában az ír adatvédelmi biztos vizsgálata után - a Facebook európai felhasználóit egy írországi leányvállalat szolgálja ki - a cég önként vállat bizonyos változtatásokat az adatkezelési szabályaiban. Az ír biztos többek közt megállapította, hogy a Facebook nem megfelelő módon, a felhasználók előzetes engedélyét kikérve aktiválta azt a funkciót, amely a szájtra feltöltött képeken szereplő emberek automatikus azonosítását segíti.