Reklámok lepik majd el a Skype-hívásokat

Vágólapra másolva!
A Microsoft által felvásárolt internettelefonos szolgáltatás használata során hamarosan hirdetések fognak megjelenni. A reklámok csak az ingyenes hívást használó felhasználók képernyőin fognak felbukkanni, a hívókreditet vásárlókén nem.
Vágólapra másolva!

A hirdetések a Skype-on bonyolított hanghívások közben fognak megjelenni a PC-re telepíthető kliensben az internettelefonos cég blogján publikált bejelentés szerint. A reklámok a hívó vagy hívott fél avatárja mellett bukkannak majd fel a telefonprogramban, és a vállalat azt ígéri, hogy ezek nem lesznek zavaróak.

A hirdetések ugyanis nem tartalmaznak majd hangot, ami zavarná a hívásokat, és nem fognak megnyílni nagyobb méretben akkor sem, ha mondjuk feléjük viszik az egérkurzort. A hirdetések megjelenítése során a Skype felhasználhatja a saját adatbázisában a felhasználóról tárolt adatokat, így neme, életkora és lakhelye szerint célzott reklámokat küldhet ki számítógépére. Ugyanakkor a felhasználók adataik ilyen jellegű felhasználását szoftver Privacy menüpontjában bármikor letilthatják majd a programban, ezt követően csak az adott országra szűkítve jelennek majd meg.

Forrás: skype
Ilyenek lesznek a reklámok a Skype-ban

A hirdetések a jövőben sem fognak megjelenni azoknak a felhasználóknak a számítógépein, akik igénybe veszik a Skype valamelyik fizetős szolgáltatását. A Microsoft tulajdonában lévő cégnek eddig csak a honlapján, illetve a PC-s kliens nyitóképernyőjén jelentek meg a szoftvercég rendszeréből érkező reklámok. A Microsoft egyébként ingyenes szolgáltatásaiban például a Live Messenger csevegőprogramban is megjelenít hirdetéseket.