Windows helyett webes szoftvereket kapnak a diákok

Ingyenes Office 365 a magyar iskolák számára, Windows, Microsoft, tanulók informatika órán Nyíregyházán egy gimnáziumban
Vágólapra másolva!
Felhőalapú, azaz interneten keresztül elérhető szoftvereket, többek közt az Office webes verzióját bocsátja ingyen a magyar iskolák és diákok rendelkezésére a Microsoft a kormánnyal kötött megállapodása részeként. A diákok, tanárok és iskolai géptermek számára ingyenesen elérhető Windowsról a felek még tárgyalnak.
Vágólapra másolva!

Kétmillió általános-, középiskolás és egyetemista kapja meg a böngészőben elérhető Microsoft szolgáltatásokat tartalmazó Digitális Oktatási Alapcsomagot. Az ingyen kapott, ám a Microsoft szerint évi 52 milliárd forintnyi értéket képviselő, felhőalapú szolgáltatáscsomaggal a magyar diákok versenyképességét tervezik növelni. "A Microsoft Magyarország elkötelezett a magyar gazdaság fejlődése mellett és a csomag felajánlásától gazdasági fellendülést remél" - indokolta a jótékony gesztust Papp István, a cég ügyvezetője. A Microsoft a számítási felhőre támaszkodó csomag technikai bevezetésében is segítséget nyújt az intézményeknek.

Lázár János államtitkár, a Miniszterelnökség vezetője szerint a csomag segít a magyar diákok felzárkóztatásában és a digitális analfabétizmus felszámolásában. A szolgáltatásokból nem csak a diákok, hanem a szülők generációja is profitál.

A felhőbe költöznek az iskolák

A Microsoft által kínált megoldás levelezési szolgáltatást, iskolai intranet rendszert, online oktatási anyagoknak szánt tárhelyet, csoportmunka rendszert és konferenciabeszélgetési felületet is tartalmaz. Ezek a szolgáltatások a cég szerverparkján futnának, az iskoláknak nem lesz szükségük a géppark bővítésére ahhoz, hogy bármelyik elemét igénybe vegyék.

Forrás: MTI/Balázs Attila
Böngészőben futó Word kerül minden iskolába

A digitális alapcsomagban nem találhatók meg a Microsoft Windows operációs rendszerei sem pedig az Office irodai csomag telepíthető verziója. A böngészőben futó, a Google Dokumentumok szolgáltatásaira hajazó Office 365 azonban elérhető lesz a magyar diákoknak. Az [origo] kérdésére Lázár János államtitkár elmondta, hogy az iskolák és a diákok ingyenes operációs rendszereiről szóló, egyelőre 2013-ig meghosszabbított Tisztaszoftver Programról még folynak a tárgyalások.

Szilveszteri ijesztgetéssel kezdődött

A köz- és felsőoktatási intézmények szoftvereinek legalitását biztosító szerződés körüli problémák 2011 decemberének végén kezdődtek meg. A tisztaszoftver.hu oldalon megjelent közlemény arról tájékoztatta a két ünnep közben a lapot böngészőket, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium "a piaci verseny elősegítése érdekében meg kívánja szüntetni az egy piaci cég által fejlesztett szoftverek bérlésének támogatását."

A hír azért volt különösen kényelmetlen az iskoláknak, mert a Program lejárata március elsejére, az érettségi időszak kezdetére esett. Amennyiben az ingyenes Windowsok elérhetősége megszűnik, úgy az intézményeknek licenceket kellett volna vásárolnia, vagy átállnia valamely Linux disztribúcióra.

Idén még legálisak az iskolák Windowsai

A kormány és a Microsoft február végén tudott megállapodni arról, hogy az iskolák számítógépein még egy évig fent maradhatnak a cég termékei. Az akkori megállapodás szerint a köz- és felsőoktatási intézmények operációs rendszerekhez és egyéb Microsoft szoftverekhez juthattak. A bejelentés csak napokkal előzte meg a Tisztaszoftver program végeként kijelölt március elseji határidőt, ami után az iskolák kénytelenek lettek volna lemondani windowsos gépeikről.

Forrás: MTI/Balázs Attila
Otthonról is elérhetők a felhőben futó alkalmazások

12 milliárdért bérelt szoftvert az állam

A 2004 óta tartó Tisztaszoftver Program teljes árát nem lehet pontosan tudni. A Társaság A Szabadságjogokért (TASZ) közérdekű adatigényléssel megszerezte a 2005 és 2008 között érvényes szerződéseit, amelyek szerint az oktatási intézmények Windowsai és Office-csomagjai ötmilliárd forintjába kerültek az államnak.

Az Index 2012. januári információi szerint a 2010-es évi szerződés 1,5 milliárd forintba, a 2011-es évi pdig 1,13 milliárd forintba került. A legpontosabb rendelkezésre álló számok szerint az elmúlt tíz évben az állam közel 12 milliárd forintot fizetett ki az általános-, közép- és felsőfokú oktatási intézmények szoftverének bérlésére.