Gyerekekkel bővítheti a táborát a Facebook

Vágólapra másolva!
Hamarosan hivatalosan is regisztrálhatnak majd a gyerekek saját Facebook-fiókot maguknak, ez azonban csak szülői felügyelet mellett lesz lehetséges - értesült a Wall Street Journal amerikai üzleti lap.
Vágólapra másolva!

A világ legnépszerűbb közösségi oldalára jelenleg hivatalosan nem regisztrálhatnak 13 évesnél fiatalabb felhasználók, ám ennek ellenére a valóságban sok gyerekkorú felhasználó van jelen az oldalon hamis születési dátummal. A gyerekkorú felhasználók számára a zaklatás nagyobb kockázatot jelent - hiszen nem feltétlenül tudnak hatékonyan fellépni egy internetes rosszakaróval szemben, de a Facebook egy új technológiával legalizálná az ő jelenlétüket is a közösségi szájton.

A szülők hagyhatnak majd jóvá mindent

A Wall Street Journal úgy tudja, hogy a Facebook jelenleg teszteli a gyerekek regisztrációját lehetővé tevő megoldást, amely lényegében teljes kontrollt biztosít a szülők számára gyerekük közösségi tevékenysége felett. Például ha egy gyereket ismerősnek jelöl valaki, azt csak valamelyik szülőjének jóváhagyásával veheti fel saját ismerőseinek listájára. A különböző facebookos játékok fizetős tartalmaiért is csak a szülők tudnának fizetni, így a gyerekek véletlenségből sem tudnak titokban óriási számlát felhalmozni.

Gyerekekkel tovább nőhet a felhasználók száma

Bár a Facebookot már most több mint 900 millióan használják, ha a gyerekek jelenlétét biztosító megoldást is bevezetik, tovább bővülhet az oldal felhasználóinak tábora. A közösségi szájt egyelőre nem erősítette meg, de nem is cáfolta az ezzel kapcsolatos híreket, csupán annyit közölt, hogy folyamatosan tesztel új technológiákat. A vállalat a BBC brit közszolgálati médiumnak elmondta, hogy az interneten rendkívül nehéz betartatni a korhatár-korlátozásokat, hiszen nem lehet megállapítani tökéletes biztonsággal valakiről azt, hogy gyerek-e vagy sem: ezért is tiltják a Facebook jelenleg hatályos felhasználási feltételei a 13 éveseknél fiatalabbak regisztrációját. A Consumer Reports című amerikai fogyasztóvédelmi magazin tanulmánya szerint jelenleg legalább 7,5 millió 13 évesnél fiatalabb gyerek használja a közösségi oldalt szülei tudtával vagy anélkül.