Kiposztolta zaklatója perverz sorait a német sportolónő

Ariane Friedrich német magasugrónő
Vágólapra másolva!
Privát Facebook-üzenetben kapott szexuális ajánlatot Ariane Fridrich, német magasugrónő, aki válaszul saját adatlapján publikálta az obszcén üzenetet küldője nevével együtt. Elképzelhető, hogy emiatt még őt vonják felelősségre, mivel engedély nélkül közölte a neten zaklatója adatait.
Vágólapra másolva!

Saját nemi szervét ajánlotta fel megtekintésre egy német férfi hazája olimpikon magasugrónőjének, Ariane Friedrichnek. A perverz zaklatás részletei - mint a zaklató neve és lakhelye - azért váltak ismertté, mert Friedrich a Facebookon kapott üzenetet kiposztolta saját falára, mondván, elege van a szemétláda zaklatókból - olvasható a New York Times amerikai napilap hírportálján. A magasugrónő még egy képet is kapott a férfi péniszéről, azonban azt már nem nyitotta meg és nem is tette közzé.

Kétes megítélésű a német vonatkozó jogszabályok értelmében az, hogy Friedrich nyilvánosságra hozta zaklatója személyes adatait, feljelentés egyelőre egyik oldalról sem történt még az ügyben. A német törvények szerint ugyanis nem fedheti fel a leplep az áldozat a zaklatóról, azonban ezt a jogszabályt még az internet előtti időkben hozták, így egy ilyen Facebookos zaklatás esetén valószínűleg más eljárás lenne. Mindenesetre jogászok és jogvédők még gondolkodnak azon, hogy mi a teendő egy ilyen esetben.

Szakértőnk szerint jogi szinten nem áll a lábán egyik Friedrich ellen felhozott vád sem. Személyes adattal történő visszaélés esetéről akkor lehetne beszélni, ha az jogtalan haszonszerzés céljából történne, a levéltitok megsértésének esete pedig nem mondja ki, hogy a címzett sem használhatja az abban foglaltakat. A Facebookon írták még vádaskodtak önbíráskodással, azonban ez csak fegyveres és erőszakos esetben jöhetne szóba.

Forrás: [origo]

Pályán kívül a magasugrónő

Eljött a cselekedetek ideje

Friedrich az elmúlt napokban több mint tízezer kommentet kapott a Facebook-oldalán. A hozzászólók megosztottak a kérdésben: az egyik tábor szerint helyesen cselekedett, amikor lerántotta a leplet a zaklatóról, mások szerint viszont ez önbíráskodás és nyilvános megalázása valakinek. A sportolónő a kritikák és bíztatások összetüzében nem hátrál meg: "Itt az idő, hogy cselekedjek, hogy megvédjem magamat. Ezt teszem, se többet, se kevesebbet."

Friedrich akciója - bár nem ez volt a célja - jót tett Facebook-oldala népszerűségének. Napok alatt nyolcezerről tizenötezerre ugrott lájkolóinak száma, miután minden német tévé és újság kiemelten foglalkozik a precedensszagú üggyel. Mindeközben Fridrich minden energiájával készül a nyáron megrendezendő londoni olimpiára.