Emberi jogokat sérthet az ACTA-egyezmény

Vágólapra másolva!
Aránytalanul ellenőriznék az állampolgárok internetezési szokásait, és az emberi jogok is sérülnének, ha életbe lépne az internetes kalózkodás ellen megalkotott nemzetközi egyezmény - figyelmeztetnek adatvédelmi szakemberek.
Vágólapra másolva!

Az európai adatvédelem felett őrködő szervezetek egyre kritikusabbak az online kalózkodás ellen létrehozott ACTA-egyezménnyel szemben - írja a brit BBC online kiadása. Az európai adatvédelmi biztos (EDPS) szerint a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás (ACTA) elfogadhatatlan mellékhatásokkal jár az emberi jogokra. A megállapodás egyelőre még nem lépett jogerőre, jelenleg az Európai Parlament előtt fekszik a tervezet, amelyről várhatóan júniusban vitáznak a képviselők.

David Martin, az EP egyik képviselője múlt héten azt mondta: a politikusok nem lesznek képesek rá, hogy garantálják az állampolgárok jogainak megfelelő védelmét, ha a szerződés életbe lép. A szerződést eddig 22 tagállam, köztük Magyarország is aláírta. Az EDPS arra figyelmeztet, hogy rendkívül aránytalan lenne az állampolgárok internetes szokásainak nagymértékű ellenőrzése. Az év elején több ezren tüntettek többek között Berlinben, Varsóban és Budapesten is a megállapodás ellen, amely kritikusai szerint teljesen elfojtja az internetes szabadságot.

Az ACTA-t, a hamis termékek, ezekhez kapcsolódóan az interneten elérhető illegális zene- és filmkópiák visszaszorítását célzó nemzetközi egyezményt január végén írta alá Magyarország.