A dataszexuálisok semmit sem szégyellnek

dataszexuális nike fuelband
Vágólapra másolva!
Az okostelefon már többet tud a felhasználóról, mint az anyja: sejti, hogy jól aludt-e, tudja, hogy volt-e este edzeni, és ha igen, mennyi idő alatt volt meg a szigetkör. Egy üzleti szakember szerint hamarosan elárasztják a netet a dataszexuálisok, vagyis azok az emberek, akik minden cselekvésükből statisztikát készítenek, és mindekivel megosztják azt a közösségi oldalakon.
Vágólapra másolva!

A kütyühasználók új csoportját azonosította a számos tudományterület szakértőit tömörítő Big Think című ötletportál Endless Innovation blogja. Dominic Basulto üzleti innovációs szakember szerint a megjelenőben vannak a városi dataszexuálisok, akik a legrejtettebb személyes szokásaikkal kapcsolatos adatok nyilvánosságra hozásának élnek. A szerző a külsejével, ápoltságával sokat törődő metroszexuális férfiak után nevezte el az új csoportot, ám a névvel valószínűleg mellélőtt.

Basulto azt vette észre, hogy egyre több olyan eszköz van, ami korábban összegyűjthetetlen vagy feleslegesnek ítélt adatot rögzít a felhasználójáról. Ezekhez az adatbázisokhoz pedig megjelentek azok a szolgáltatások, amelyek egyszerű módon megjeleníthetővé teszik a begyűjtött adatokat. Ilyen például a Nike és az Apple közös terméke, amely a futók edzéseiről készít részletes térképet, grafikonokat.

Fegyvere az okostelefon

A Nike+-hoz hasonló, ám nem csak az Apple eszközeivel működő szoftverek ellepték az online alkalmazásboltokat. Az Endomondo nevű szolgáltatás az androidos telefonoktól kezdve a Polar sportórákig kütyük garmadával hajlandó működni. Ez ráadásul nem csak futók által használható, a sétálók vagy a biciklisek is mérhetik vele, hogy mennyi kalóriát égettek el egy-egy edzés alatt.

Forrás: Nike
A Nike karkötőn mindenki láthatja, hogy sikerült az edzés

A kütyük és az adatok internetes közzététele csak az első lépés. "Gondolták volna, hogy egy nap menő lesz olyan fekete karkötőt hordani, amin neonfények jelenítik meg azt, hogy mennyit edzettünk?" - kérdezi Basulto úgy, hogy a következő mondatban már választ is ad. A Nike+ Fuelband nevű termék ugyanis pont ezt teszi, és minden esélye megvan a szakember szerint, hogy a dataszexuálisok első státusszimbóluma legyen.

Korábban csak a számítógép tudott mindent rólunk

A jobb szó híján dataszexuálisnak hívott csoportnak volt más előzménye is. A kétezres évek kezdetén a lifestreaming nevű jelenség volt, ami a számítógép előtt végzett cselekvésekről vezetett részletes naplót. Az adatbázisból meg lehetett válaszolni, hogy melyik weblapot olvasta a felhasználó, míg a Sympathy for the Devilt játszotta a Winamp, vagy hogy melyik dokumentum szerkesztését hagyta félbe, mert jött egy izgalmas YouTube-link e-mailben.

Forrás: Endomondo
Az okostelefon a természetbe is követi a gazdáját

A lifestreaming egyetlen korlátja a számítógép volt. Amint a felhasználó felállt a képernyő elől, a szoftverek nem tudták követni. A dataszexuálisoknak azonban vannak olyan eszközeik, amelyeknek ez sem jelent problémát: az okostelefonjuk sokkal többet tud róluk, mint amit a PC-jük valaha tudott.

Minden az infografikával kezdődött

Az új csoport eredetét az egyszerű infografikákban látja Basulto. Az infografikák indították el a mindenféle adatok vizualizálásának trendjét, amit a személyes adatok mérésére nagy súlyt helyező quantified self (megmért én) mozgalom követett. Ez a csoport okostelefonnal és speciális kütyükkel mérik az alvásidőt, a test különböző értékeit.

Forrás: MyZeo
Az alvás minőségét is lehet mérni az új kütyükkel

A jövő alkalmazásai már lassan el is készülnek, a szakember szerint a Placeme ennek a kornak a szoftvere: az Alohar Mobile által készített program a telefon összes szenzorát használja, hogy kövesse a felhasználóját. A program tudja merre járt a telefon, milyen útvonalon szokott közlekedni a felhasználó, és ez alapján ajánlani is tud új helyeket, olcsóbb boltokat.

Az innovációs szakember úgy véli, a divat hamarosan rá fog találni az adatgyűjtő alkalmazásokra. Ahogy a Nike meglátta a lehetőséget a GPS-es futócipőben, úgy jelenhetnek meg a szenzorokkal telerakott divatos kiegészítők éveken belül. Az összegyűjtött adatokat pedig a barátok, ismerősök, és talán a Facebook is látni fogja.