Bárki készíthet olcsó légifotókat

ballon
Vágólapra másolva!
Amatőr kutatók által héliummal töltött ballonokról készített légifotók is elérhetővé váltak a Google Föld szoftverből. A módszerrel néhány ezer forintos költséggel bárki készíthet házi légifelvételeket. 
Vágólapra másolva!

A Public Laboratory for Open Technology and Science (PLOTS) amatőr kutatókból álló csapatával társult a Google a virtuális földgömbjében elérhető tartalmak bővítéséhez. A szoftver internetes adatbázisába feltöltött új légifelvételek a PLOTS által árusított olcsó légifotós készlettel készültek, ám a felvételek ennek ellenére meglepően jó minőségűek.

A labortól megvásárolható csomag 85 dollárba, vagyis mintegy húszezer forintba kerül: a szett egy többször felhasználható ballont, a kamera rögzítéséhez használható karabinereket és gyorskötözőket valamint 305 méter hosszúságú vékony kötelet tartalmaz. A héliumot és a ballon feltöltésére szolgáló szódásszifont a fotózni vágyó felhasználónak saját magának kell beszereznie. A csomagban fényképezőgép sincs, a felhasználónak magától kell találnia egy olyan típust, ami távirányítható, vagy beprogramozható arra, hogy pár másodpercenként automatikusan készítsen egy képet.

Forrás: PLOTS
Száz dollárból megvan a légifotózáshoz szükséges összes alkatrész

A fenti módszerrel készült fotókat utólag kell egymás mellé rendezni, amelyhez a laboratórium egy webes szolgáltatást is biztosít. A MapKnitterrel összerakott nagy felbontású légifelvételeket már fel lehet használni a Google Földben, meg lehet jeleníteni a Google Térkép egy rétegeként. A folyamat minden lépéséhez biztosít leírást és segítséget a PLOTS labor oldala. Az amatőr kutatók hisznek abban, hogy bárki képes légifotókat készíteni, ezért sok embernek ki is kellene próbálnia a ballonos fotózást.

Forrás: [origo]
Meglepően részletesek az amatőr légifotók

A Google Földben külön réteget kaptak a ballonos légifotók. Legegyszerűbben a labor honlapjáról letölthető útvonalfájlt megnyitva lehet megnézni a képeket. A PLOTS csapata több évben is végigfotózta az amerikai Burning Man rockfesztivált, de van képük az Occupy Oakland tiltakozásról és néhány nemzeti parkról is. Néhány évvel korábban az [origo] is kipróbálta a házi légifelvételek készítését, amelynek eredményeiről itt olvashat.