Elhunyt a legendás Commodore számítógép atyja

Vágólapra másolva!
Elhunyt Jack Tramiel, a Commodore alapítója: a második világháború alatt Auschwitzet is megjáró, eredetileg írógépek szerelésével foglalkozó szakembernek köszönheti a világ a nyolcvanas-kilencvenes években itthon is népszerű Commodore 64 számítógépet.
Vágólapra másolva!

Jack Tramiel haláláról a Forbes amerikai üzleti lap adott hírt, amelynek értesülései szerint a személyi számítógépek elterjesztésében kulcsszerepet játszott Commodore International céget megalapító szakember 83 évesen, családja körében hunyt el.

Írógépekkel kezdte a Commodore

Tramiel 1928-ban egy lengyel zsidó családba született, és a második világháború alatt családjával Auschwitzba deportálták, ahonnan édesapjával később egy Hannoverhez közeli munkatáborba került át. A szövetséges csapatok 1945 áprilisában szabadították fel a tábor lakóit, két évvel később pedig Tramiel az Egyesült Államokba emigrált, ahol kezdetben taxisofőrként dolgozott, később azonban megvásárolt egy bronxi írógépjavító üzletet, amelyet Commodore Portable Typewriter (Commodore hordozható írógép) névre keresztelt el. Ez a társaság később csehszlovák import gépeket kezdett árusítani, de mivel a kommunista blokkból nem lehetett közvetlenül az Egyesült Államokba importálni a termékeket, a cég székhelyét Torontóba tette át.

Számológépekről váltottak számítógépekre

A japán riválisok megjelenésével a cég nem tudott nyereséges maradni, ezért a hatvanas években számológépek gyártására váltott át. Tramiel hamar meglátta, hogy az egyszerű kalkulátorok gyártásával a cég zsákutcába kerülne, ezért megbízta a cég vezető fejlesztőjét egy személyi számítógép megalkotásával.

Az 1977-ben bemutatott Commodore PET volt a cég első komputere, amely azonban még főként vállalati és oktatási környezetben terjedt el, ahol monitorral és billentyűzettel egybeépített kialakítása komoly előnyt jelentett. Ez a gép csupán zöld karaktereket tudott megjeleníteni, így többek közt a néhány hónappal később kiadott, grafikák megjelenítésére és hangok kiadására is alkalmas Apple II hamar maga mögé utasította.

Minden idők legnépszerűbb számítógépe lett a C64

A komoly sikert az akár az otthoni televízióra is csatlakoztatható, így olcsón beszerezhető, 1980-ban piacra dobott VIC-20-as, majd a két évvel később megérkező Commodore 64-es jelentett az akkor már Commodore International néven működő cégnek. A C64-es már akkoriban fejlettnek számító grafikák, játékok, és összetett zenék, hangeffektusok lejátszására is képes volt, és minden idők egyik legnagyobb számban eladott személyi számítógépévé vált az egész világon.

Forrás: Wikimedia Commons
A Commodore 64-es fő alkatrészeit egyben tartalmazta, magnóval és floppyval is használni lehetett

A COCOM-lista kijátszásával a C64-es a keleti blokkba is eljutott, és Magyarországon is jelentős rajongótáborra tett szert, ami részben annak is köszönhető volt, hogy a komputert tizenkét éven át, egészen 1994-ig gyártották . Bár itthon csak számítástechnikai üzletekben árusították, az Egyesült Államokban a Commodore 64-es sikeréhez jelentősen hozzájárult, hogy a gép hagyományos nagyáruházakban is beszerezhető volt. Tramiel ekkoriban azt tűzte ki cége jelmondatául, hogy a tömegeknek, ne pedig a felső tízezernek gyártsanak számítógépeket.

Jack Tramiel 1984 januárjában lépett ki a Commodore cégtől, és nem sokkal később megalapította Tramel Technology nevű vállalkozását, amely következő generációs otthoni számítógépek kifejlesztését tűzte ki célul. Néhány hónappal később Tramiel felvásárolta a játékgépeket ismert Atari cég számítógépek gyártásával foglalkozó részlegét, amelyet Atari Corporation néven működtetett tovább. Az Atari által gyártott számítógépek főként zenészek körében váltak népszerűvé, de sosem érték el a Commodore-ok sikerét. Azonban mindkét cég alulmaradt az IBM PC-klónok térhódítását követően, noha az Atari és a Commodore márkanév jelenleg is használatban van: az előbbi egy játékprogramokat gyártó cég neve, az utóbbi márkanév alatt pedig a C64-es retró külsejét idéző PC-ket gyártanak.