Viszontperelte a Yahoo-t a Facebook

Vágólapra másolva!
A múlt hónapban a Yahoo indított szabadalomsértés miatt pert a Facebook ellen, szerdán azonban a közösségi oldal hasonló okokra hivatkozva indított pert riválisával szemben.
Vágólapra másolva!

A Facebook a héten viszontperelte a Yahoo céget, amely még március közepén nyújtotta be keresetét egy amerikai bíróságon: a vállalat szerint a közösségi oldal jogtalanul használja a Yahoo tíz szabadalmát, amelyek többek között internetes hirdetési módszerekre vonatkoznak, de a rivális cég szerint Mark Zuckerberg cége teljes közösségi hálózati modelljét a Yahoo-tól lopta el. A Yahoo 2004-ben a Google-t is hasonló okokra hivatkozva perelte be a cég tőzsdére vonulását megelőzően.

Az idén ugyancsak tőzsdére készülő Facebook a héten ugyancsak pert indított a Yahoo ellen, vádjai szerint riválisa jogtalanul használja webportálján a Facebooknak azokat a szabadalmaztatott megoldásait, amelyek többek közt feltöltött fotók földrajzi helyének felcímkézésével, internetes hirdetéssel és online tartalomajánló rendszerekkel kapcsolatosak. A Yahoo szerint a Facebook vádjai minden alapot nélkülöznek - írja a BBC brit közszolgálati médium.

A Facebooknak tavaly év végéig csupán 56 saját szabadalma volt, ami egy technológiai céghez képest meglehetősen kevés. Nemrég azonban a közösségi oldal 750 további védett megoldás használati jogát vásárolta meg az IBM-től, hogy jobban védeni tudja magát az esetleges perektől.