Vágólapra másolva!
Bár pontos árat még nem tudni, állítólag szuperolcsó lesz a szem mozgását követő kütyü legújabb, tökéletesített változata. Ha ez igaz, akkor hamarosan valósággá válik a szemmel vezérelt számítógép, telefon és gyakorlatilag minden más eszköz is.  
Vágólapra másolva!

A hannoveri CeBIT kiállításon mutatta be legújabb szemmozgás-követő modulját a svéd Tobii Technology - olvasható a ZDNet amerikai technológiai hírportál brit kiadásán. Az IS-2 kódnéven futó megoldás új korszakot nyithat a számítástechnikában - bár már évek óta fejlesztik -, mert olyan olcsó lesz, hogy a harver- és szoftvergyártók előszeretettel integrálják rendszereikbe vagy készítenek erre optimalizált programokat - ígéri Sara Hyleen, a cég marketingvezetője, pontos árat azonban nem árult el.

A szem mozgását követő technológia lényege, hogy két infravörös fény megvilágítja a pupillákat, két kis kamera pedig rögzíti pozíciójukat és saját memóriájába táplálja a változásokat. Ezeket az adatokat továbbküldve, az éppen futó alkalmazás megjeleníti a pupillatágulásból és mozgásból következő változásokat. Fejlesztői szerint az IS-2 bármilyen művelethez hasznos lehet, de olvasásnál, böngészésnél és kifejezetten a játékoknál nyújthat magas felhasználói élményt.

A ZDNet jó véleménnyel volt a kipróbált technológiáról: "Fél perc után elfelejted, hogy a szemeddel irányítod az interfészt. Hasonló érzés, mint amikor egeret használsz; sosem gondolsz közben a kezedre" - írta Jack Clark, a portál újságírója. Az IS-2-t egy olyan tavaly tavasszal piacra dobott Lenovo notebookon lehetett kipróbálni, amely a Tobii rendszerét integrálva támogatja a szemmel történő vezérlést.

Forrás: [origo]

Lassan minden szemmel vezérelhető lesz

A Tobii-t 2001-ben hozta létre három svéd üzletember, azóta folyamatosan bővül. A cég semmi mással nem foglalkozik, csak szemmel vezérelhető kütyükkel, de azzal nagyon. Stockholmból indulva már öt országban, többek között Amerikában, Japánban és Kínában is van irodájuk. Nem csak számítástechnikai megoldásokkal foglalkoznak, hanem olyan alkalmazást is készítettek már, ami az autóban a sofőr szemei alapján érzi annak koncentráltság, és amint kell figyelmezteti.

Honlapján arra is felhívja a figyelmet a Tobii, hogy a szemmel vezérelt technológiai az egészségügyben is hasznos lehet, különösen a bezártság szindrómás vagy más bénulásos betegségben szenvedők élhetnek teljesebb életet általa. Más cégek is foglalkoznak szemvezérlő technológiával, a Dán Senseye olyan szoftvert készített, amely az elülső kamera segítségével lehetővé teszi a telefon szemmel történő irányítását.