Vágólapra másolva!
Egy ismert jogvédő szervezet segít a néhány hete bezárt Megaupload fájlmegosztó szájt internetes tárhelyszolgáltatását nyújtó cégnek abban, hogy sikerüljön megmenteni az oldalra feltöltött nem jogsértő tartalmakat tulajdonosaik számára. Az amerikai hatóságok a teljes szájt adatbázisát meg akarják semmisíttetni.
Vágólapra másolva!

A Carpathia Hosting nevű Virginia állambeli cégtől mintegy hatszáz szervert bérelt a Megaupload a szájtra feltöltött fájlok egy részének raktározására. Bár a szájtot a rajta zajló sorozatos szerzőijog-sértések miatt bezárták, a felhasználók nem tudják elérni korábban feltöltött fájlokat, de az állományok a Carpathia számítógépein jelenleg még megvannak.

A Megaupload ügyében eljáró virginiai ügyészség korábban azzal a felszólítással kereste meg a fájlmegosztó céggel szerződő tárhelyszolgáltató céget, hogy az semmisítse meg a felhasználói adatokat. Ennek a Megaupload mindenképpen szeretné elejét venni, a szájt üzemeltetői szerint ugyanis ahhoz, hogy hatékonyan tudják megvédeni igazukat - amely szerint nem támogatták a kalózkodást -, szükség van a rendszerbe feltöltött állományok meglétére. Az Ars Technica amerikai technológiai lap úgy tudja, hogy a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) korábban lefoglalta, ám azt követően, hogy lemásolta azok tartalmát, a hardvereket újból a hostingcég rendelkezésére bocsátotta.

A Carpathia Hosting a héten az Electronic Frontier Foundation (EFF) nevű, civil internetes jogvédő szervezettel együttműködve próbálja elérni, hogy az amerikai hatóságok tegyék lehetővé a Megauploadot saját személyes fájljaik raktározására használó felhasználók számára az állományok letöltésének lehetőségét.

Ennek érdekében a tárhelyszolgáltató és a jogvédő szervezet közösen útjára indított egy MegaRetrieval.com címen elérhető kampányoldalt, ahol az esettel kapcsolatos aggályaiknak adnak hangot. A Carpathia közleményében hangsúlyozta, hogy egyelőre nincs szándékában megsemmisíteni a megauploadosok fájljait, amennyiben azonban erre mégis rákényszerülnének, hét nappal előre értesíteni fogják a felhasználókat a honlapon keresztül.