Digitális otthont építene a kormány a Microsofttal

Vágólapra másolva!
Stratégiai szerződést írt alá a kormány a Microsofttal: digitális otthont, az interneten keresztül elérhető tananyagportált indítanak közösen.
Vágólapra másolva!

Digitális otthon projektről, az informatikai analfabetizmus megszüntetéséről és a magyar multikkal való stratégiai együttműködések kiépítéséről beszélt Szíjjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára a Microsofttal közösen tartott sajtóeseményén. Az együttműködési megállapodás után elindulhat a magyar családok infokommunikációs eszközökkel való felszereltségét javító Digitális Otthon Program, valamint a tananyagokat az interneten is elérhetővé tevő Nemzeti Közoktatási Portál is.

Előrehaladtott állapotban vannak a Microsoft és a kormány között a tárgyalások a digitális írástudást javító programról - mondta Szíjjártó Péter államtitkár a sajtóeseményen. A 21. századi versenyképesség szempontjából fontos szolgáltatások elérése és ismerete a kormánynak és az informatikai cégeknek egyaránt fontosak. Szíjjártó Péter arról is beszélt, hogy a stratégiai együttműködési megállapodást nem csak a Microsofttal írják alá, hanem közvetetten a magyar kis- és középvállalkozásokkal is, amelyek közül sokan beszállítói a szoftvergyártóhoz hasonló multicégeknek.

Papp István arról beszélt az együttműködési megállapodás aláírása kapcsán, hogy biztatónak tartja azt a fejleményt, hogy a magyar kormány úgy látja, minden Magyarországon tisztességesen boldogulni kívánó nagyvállalat "nem ellensége, hanem szövetségese a magyar gazdaságnak". Emellett fontosnak nevezte azt a felismerést, hogy a jövő felemelkedését nem az alacsonyabb munkaköltség, hanem a magasabb hozzáadott érték jelenti.

Nincs hír az ingyen Windowsról

A Microsoft legutóbb a nyáron jelentett be együttműködést a kormánnyal. Ekkor tette elérhetővé kétmilló általános-, középiskolás és egyetemista, és oktatási intézmények számára elérhetővé a cég Digitális Oktatási Alapcsomagot. Ez felhőalapú szoftvereket,és szolgáltatásokat tartalmaz, többek köz többek közt az Office irodai programcsomag böngészőben futtatható változatát, 25 gigabájtos e-mail postafiókot és tárhelyet, továbbá az iskolák számára ingyen működtethető honlapot.

Ugyanakkor továbbra is bizonytalan a 2013 márciusáig érvényes Tisztaszoftver Program helyzete, amelynek keretében a felsőoktatásban részt vevő diákok, tanáraik és az oktatási intézmények díjmentesen használhatnak Windows operációs rendszereket és Office programokat.