Taroltak a magyarok a Rubik-kocka EB-n

Vágólapra másolva!
A legjobb magyar három versenyszámban is győzött. A vakon kirakás nagyon megy.
Vágólapra másolva!

A Rubik-kocka bekötött szemmel történő kirakását Endrey Marcell nyerte a Varsóban megrendezett Rubik-kocka Eb-n. Endrey 3 perc 24 másodperces legjobb időeredményével majdnem egy perccel vert rá a második orosz Gricsenkóra. Endrey triplázott, mert a 4x4-es mellett az 5x5-ös kocka vak kirakását is megnyerte, valamint az összetett vak kirakásban is győzött.

A 7x7-es versenyszámban is magyar, Barát Bence nyert, a dobogó harmadik fokára pedig Baticz Milán állhatott fel. A Magic Master nevű versenyszámban Horváth Máté zárt az első helyen.

A mostani Eb-re 26 ország 300 versenyzője érkezett Varsóba, ahol három napig tartott a több mint 30 versenyszámból áll viadal.