Akkumulátor lesz a jövő pólója

Vágólapra másolva!
Mobil akkumulátorként is működhetnének a jövő ruhái. A Dél-karolinai Egyetem két kutatói olyan szövetet dolgozott ki, amelyek hatékonyan képesek energiát tárolni, bírják a többszöri újratöltést és pólót is lehet varrni belőle - adta hírül a BBC online híroldala.
Vágólapra másolva!

A kutatást vezető Li professzor a receptet is közreadta: a pólót előbb fluorid oldatban áztatták, majd megszárították és oxigénmentes környezetben sütötték nagy hőfokon. A sütés közben a szövet cellulóz szálai aktív szénné alakultak, a hajlékonyságuk azonban megmaradt. A kutatók az anyag kis részeit elektródaként használva arra jöttek rá, hogy az képes töltést tárolni. A tárolóképességet tovább lehet javítani az elszenesedett anyag mangánoxiddal való bevonásával. Már pár nanométer vastag magnánoxid réteg is növeli a tárolható kapacitást.

Az elszenesedett szövetből készített kondenzátorok több ezer újratöltési és kisütési kör után is működőképesek maradtak. Kapacitásuk csupán öt százalékot csökkent a tesztek alatt. Li professzor szerint az eszközök alkalmasak lehetnek arra, hogy a hordozható elektromos eszközöket, például mobilokat, feltöltsék.

"Szövetből készült ruhát viselünk minden nap. A pamut pólónk akár töltést is hordozhat a jövőben, amivel fel lehet tölteni a mobilt vagy az iPad-et" - mondta Li professzor. A tudós szerint a hajlékony akkumultorok a jövő feltekerhető vagy összehajtogatható laptopjainak is fontos alkatrészei lesznek.