Visszaélések voltak az iPhone-gyárban

Vágólapra másolva!
Egy független ellenőrzőszerv vizsgálatai során több visszaélésre bukkant a Foxconn cég kínai üzemeiben, ahol többek közt az iPhone és az iPad gyártása folyik. A gyárakban nem korrekt módon számolták el a túlórát, és nem voltak megfelelőek a biztonsági feltételek sem.
Vágólapra másolva!

Az Apple termékeinek gyártását végző szerződéses partner, a Foxconn márkanevet használó Hon Hai Precision Industry kínai üzemeiben a Fair Labor Association (FLA) nevű független, amerikai ellenőrző szerv folytatott le vizsgálatot. Ez a szervezet arról ad ki gyártók számára tanúsítványt, hogy saját és beszállítóik üzemeiben a dolgozókkal tisztességesen bánnak.

Az FLA vizsgálatai szerint a Foxconn üzemeiben összesen több mint ötven módon szegték meg a kínai előírásokat, vagy a szervezet saját, a dolgozókkal való tisztességes bánásmódra vonatkozó irányelveit. A három üzemben például a helyi törvények által megengedettnél jóval több túlórát engedélyeztek a munkások számára, akik közül sokan heti hatvan óránál is többet töltöttek az összeszerelő szalagok mellett, vagyis gyakorlatilag pihenőnap nélkül dolgoznak - adta hírül az Ars Technica című amerikai technológiai hírportál.

Ráadásul az üzemekben nem korrekt módon számolták el a munkások túlóráját: ezeket ugyanis a cég fél órás részletekben számolta el, így ha egy dolgozó csak 29 percet dolgozott, annak semmi sem járt a pluszmunkáért. A vizsgálatok nyomán az üzemben csökkentették a vállalható túlórák mennyiségét, bár a Reuters hírügynökség szerint ez inkább aggodalmat, nem pedig örömöt váltott ki a dolgozók körében. Az FLA vizsgálata különböző biztonsági hiányosságra is fényt derített: az üzemek dolgozóinak 43 százaléka volt már tanúja annak, hogy egy kollégája balesetet szenvedett. A vizsgálatok nyomán az Apple vállalta, hogy a Foxconnal közösen orvosolja a hibákat, a gyártó cég pedig negyedével emelte a munkások fizetését is.