Egy napig volt világsztár a Google böngészője

Vágólapra másolva!
Az elmúlt vasárnap egyetlen napra a világ legnépszerűbb böngészőjévé vált a Google Chrome, de miután hétfőn az emberek visszatértek a munkahelyekre, újból az Internet Explorer vette át a vezetést.
Vágólapra másolva!

Erről a StatCounter nevű látogatottság-analitikai szolgáltatásokat üzemeltető cég számolt be, amely honlapján a böngészők aktuális népszerűségi listáját is közli. A PC World amerikai technológiai magazin hírportálja szerint március 18-án, vasárnap ezen a toplistán a Google Chrome képes volt megszerezni az első helyet, amelyet sok éve a Microsoft Internet Explorere birtokol.

Töredék százalékkal győzött a hétvégén

A Chrome csupán töredéknyi százalékpontot volt képes ráverni riválisára, a StatCounter részben statisztikai számítással készülő számai szerint világszerte a felhasználók 32,7 százaléka használta ennek a szoftvernek valamelyik verzióját, míg az Internet Explorer kiadásait csak a netezők 32,5 százaléka választotta ugyanekkor.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Letölthető böngészők a Szoftverbázison

A Chrome elsősége csupán egyetlen napon át tartott, hétfőn ugyanis öt százalékpontot esett a böngésző népszerűsége, és újra az Internet Explorer vette át a vezetést. Ennek valószínűleg a munkába visszatérő felhasználók jelentik az okát, számos nagyvállalatnál ugyanis csak a Windows beépített browserét tudják használni az alkalmazottak.

Itthon már lekörözték az Explorert

A Chrome a StatCounter számai szerint a Chrome vasárnap Brazíliában, Indiában és Oroszországban volt a legnépszerűbb. Magyarországon a Rankings.hu adatai szerint a legtöbben Firefoxot használnak (44,1 százalék), de a Chrome már itthon is a második helyen áll 29 százalékos részesedéssel, míg az Internet Explorer a harmadik helyre szorult 20,4 százalékos felhasználói aránnyal.