A barátnője sem tudja, hogy tagja az Anonymousnak az olasz hacker

Vágólapra másolva!
Interjút közölt egy olasz lap egy magát az Anonymous nemzetközi hackerhálózat olasz vezetőjének mondó férfival. A férfi állítása szerint márciusban kétszer is behatolt a Vatikán számítógépes rendszerébe.
Vágólapra másolva!

Nagyvállalatok biztonsági informatikusa volt az Anonymous nemzetközi hackerhálózat olasz vezetője, aki márciusban kétszer is betört a Vatikán számítógépes rendszerébe - derült ki az Il Venerdi olasz lapnak adott interjúból.

Az illető öltönyben ment az interjúra, és leginkább menedzserhez hasonlított - írja az Il Venerdi, a La Repubblica napilap pénteki melléklete, amelynek sikerült megszólaltatnia az egész világon körözött hálózat egyik vezetőjét. A férfi elmondása szerint a szervezet nemzetközi irányításában is részt vesz. A találkozó helyszíne egy délolasz kisváros volt. Az interjúalany életkorát és interneten használt fedőnevét sem árulta el. Elmondta, saját édesanyja és barátnője sem tudja, hogy ő az Anonymous tagja.

Azt nem titkolta, hogy a múltban több nagy olasz állami és magánvállalat informatikusaként dolgozott, mégpedig a biztonsági szektorban. A hackerszervezet kereste meg, és azért csatlakozott, mivel "az állam mindent eltitkol".

Az Anonymous olasz csoportja márciusban órákra lefagyasztotta a Vatikán hivatalos honlapját, és betört a Vatikáni Rádió rendszerébe is, ahonnan ellopta és nyilvánosságra hozta a rádió munkatársainak személyes információit. Ez volt az első alkalom, hogy hackereknek sikerült behatolniuk a világ egyik legbiztonságosabb rendszerének tartott vatikáni szerverekbe.

Az olasz hackerek az idén bejutottak még a Trenitalia olasz vasutak, az Enel energiaszolgáltató, az Equitalia adóhivatal informatikai rendszerébe is, de "a legnagyobb fogás az olasz rendőrség hálózata volt" - mondta az illető. Bejelentette, hogy a következő hetekben "újabb nagy célpont" támadására készülnek. Magáról annyit mondott, hogy saját számítógépét biztonságosnak tartja, de nem létezik bevehetetlen rendszer. Mobiltelefonja a lehető legegyszerűbb, és nem saját nevére vette. Szabadidejében a Carmina Buraná-t és a Pink Floyd együttest hallgatja.