Száműzi a szaggató videókat a VLC 2.0

vlc
Vágólapra másolva!
Újraírt dekóder algoritmusainak köszönhetően már a kétmagos és mobil eszközök lapkáit is képes hatékonyan kihasználni a legnépszerűbb videolejátszó, a VLC legújabb verziója, szaggatásmentes lejátszást garantálva használóinak.
Vágólapra másolva!

A hétvégén jelent meg az egyik legnépszerűbb ingyenes videolejátszó program, a VLC 2.0-s változata. Mint az [origo] korábbi interjújából kiderül, a szoftvert száz százalékban önkéntesek készítik, 1.0-s kiadására még nyolc évet, a 2.0-ra viszont csak három évet kellett várni. A fejlesztők közlése szerint a Windows, Mac OS X és Linux alá egyaránt elérhető VLC 2.0 számos újdonságot kínál, amelyek megvalósításában százhatvan fejlesztő működött közre.

Az új VLC elődeinél folyamatosabban tudja elvégezni a videók és hangok dekódolását, mivel teljesen újraírták erre szolgáló komponensét, amely már képes kihasználni a többmagos processzorok, a videodekódolást gyorsító grafikus kártyák, illetve a mobil eszközök lapkáit is. Ezen kívül a 2.0-s verzióval már meg lehet nyitni Blu-ray-filmeket megfelelő meghajtó birtokában, vagy hagyományos merevlemezre másolva annak tartalmát.

Forrás: [origo]
Innen töltheti le a VLC 2.0-t

A VLC 2 már képes tetszetősebb feliratokat renderelni a filmek mellé, és javították a képzajt, remegéseket eltüntető algoritmusát is. PC-n és Linuxon egy kicsivel tetszetősebb lett a program menüje, drasztikusabb újításokat ezen a téren azonban csak a maces kiadás tartalmaz. Összességében gyorsabb működése miatt mindenkinek érdemes átállnia rá, aki a korábbi verziókat használta, bár első próbáink során az egyik gépen az új verzió telepítését követően elment a hang, másik képt számítógépen pedig csak sokadszori próbálkozásra ment végre gond nélkül a telepítés.