Kedden jelentette be blogján a Google, hogy elérhető a Chrome for Android Beta, azaz a népszerű PC-s böngésző okostelefonos verziója. A Chrome 2008-ban jelent meg és rekordsebességgel az egyik legkedveltebb böngészővé vált, eddig azonban csak számítógépeken lehetett használni. A Wikimedia adatai szerint 2011-ben már az internetezők 20 százaléka használta, ezzel nem sokkal maradt le a 23 százalékot elérő Firefoxtól és a 34 százalékkal vezető Internet Explorertől.
Az Chrome okostelefonra fejlesztett bétaverziója nagyjából ugyanazt tudja, mint számítógépes elődje. A leggyakrabban használt oldalakat ikonok formájában a böngésző kezdőlapjára helyezi, gyorsan és egyszerűen navigálható, és az omniboxnak nevezett keresőablak is többfunkciós: weblapokat, előzményeket, csillagozott találatokat és nagyjából bármit megjelenít a Google-ből. A megszokottakon kívül talán legizgalmasabb tulajdonsága, hogy egy húzással lehet lépegetni a megnyitott weblapok között, ez pedig nagyban megkönnyíti az internetezést az okostelefonokon.
Szerettük volna kipróbálni, viszont az alkalmazás még nem érhető el Magyarországon. Az Android Marketen 5-ből 4,3 pontot kapott egyelőre, a fórumon pedig azt írják, hogy bétaverziónak jó, de még sok munka van vele. A hozzászólók olyan hiányosságokra hívják fel a figyelmet, mint hogy az alkalmazás nem támogat Flash-t, nem lehet weblaponként beállítani, hogy a felhasználó engedélyezi-e a Java plugin használatát vagy sem, viszont egyöntetű vélemény, hogy minden telefonos riválisánál gyorsabb.
Mivel bétaverzió, nyilván idővel ki fogják javítani a jelzett hibákat, viszont egy ponton valószínűleg már nem fog változni, mégpedig, hogy legalább 4.0-ás androidos rendszer kell a telepítéshez. Az átlagos okostelefon az Android 2.3-as rendszert futtatja, jellemzően csak a tableteken van újabb operációs rendszer, emiatt az androidos Chrome-ot elég kevesen fogják tudni használni.