Később küldik nyugdíjba a Windows Vistát

Vágólapra másolva!
Az előzetes tervekhez képest csak néhány évvel később vonul nyugdíjba a Microsoft hányatott sorsú operációs rendszere, a Windows Vista.
Vágólapra másolva!

A 2007-ben kiadott, ám kiforratlansága miatt sok felhasználóknak bosszúságot okozó operációs rendszer a Windows XP-t hivatott leváltani, de a benne bemutatkozott funkciók igazán csak a két évvel később kiadott Windows 7-ben váltak jól használhatóvá.

Az otthoni verziókat nem akarták frissíteni

A Neowin.net technológiai hírportál cikke szerint idén áprilisban ér véget a Windows Vista otthoni felhasználóknak szánt kiadásainak általános támogatása, ám a cég kiterjesztett támogatási ciklust biztosít a szoftverekhez. Ennek részeként a sikertelen operációs rendszerhez 2017-ig el fogják készíteni az olyan javításokat, amelyek valamilyen biztonsági problémát orvosolnak.

Ezt a szolgáltatást erdetileg csak az üzleti felhasználóknak szánt Vista Business és Vista Enterprise verziókhoz tervezte kínálni a Microsoft, a cég honlapján publikált tájékoztatóból azonban az is kiderül, hogy végül az otthoni verziókat is frissíteni fogja a cég további öt éven át.

2017-ig biztonságban a vistás gépek

Ez azok számára jó hír, akik például eredeti Windows Vistával vásárolták meg számítógépüket, és nem akarnak új operációs rendszerre költeni: a frissítések révén további öt évig biztonságosan tudják használni a Windows 7-hez képest kevéssé fürge, de azért az utólagos szervizcsomagok segítségével használhatóvá tett operációs rendszert.