Sorban állhat Lenin mauzóleumánál a Google-lal

Vágólapra másolva!
Moszkvát és Szentpétervárt utcáinak virtuális mását is elérhetővé tette Street View szolgáltatásában a Google. A Vörös teret a cég triciklire szerelt panorámakamerával tette számítógépen keresztül bejárhatóvá.
Vágólapra másolva!

A szolgáltatás indulását a Google Maps hivatalos blogján jelentette be a cég. Oroszországban jelenleg két nagyváros, Moszkva és Szentpétervár utcáit lehet bejárni a Street View szolgáltatás keretében a cég webes térképén. A Street View a Tatár Köztársaság fővárosa, Kazány esetében is elérhető, de itt lefedettsége csupán néhány turistikai látványosság közelében lévő utcákra terjed ki.

Moszkva és Szentpétervár területét gyakorlatilag teljes egészében be lehet járni a számítógépen, még a forgalomtól elzárt Vörös teret is be lehet járni, amelyről a cég triciklire szerelt kamerák segítségével készített panorámafelvételeket.

Forrás: Google
Forrás: Google

Ha a Google Mapsen az emberkét Moszkva vagy Szentpétervár térképére húzza, elindul a Street View

Arról, hogy a Street View a világ mely országaiban érhető már el, ezen a térképen lehet tájékozódni, amelyről kiderül, hogy már Dél-Afrikai, brazil, ausztrál településekre is el lehet látogatni számítógép, okostelefon vagy tablet segítségével.