Vágólapra másolva!
Kis fogyasztású, napelemmel és kurblival is tölthető oktatási tablet prototípusát mutatta be a százdolláros laptopot is gyártó alapítvány. A digitális tankönyvet hat perc kurblizással egy órányi használatra tölthetik fel a szegény országokban élő diákok.
Vágólapra másolva!

A One Laptop Per Child (OLPC, laptopot minden gyereknek) alapítvány mintegy négy évvel ezelőtt dobta piacra első fejlesztését, egy olcsó, szegény országokban élő gyermekeknek szánt noteszgépet, amelyet korábban ki is próbáltunk. A non-profit szervezet első gépe végül az eredetileg tervezett száz dolláros árnál többe került. Az alapítvány most az olcsó számítógép megújított változatát mutatta be a Las Vegas-i CES kiállításon: az XO-3 nevű modell már nem egy minilaptop, hanem egy letisztolt formatervű táblagép, amely jóval sikeresebb lehet az elődjénél a bemutató alapján.

A jellegzetes zöld gumiból készült védőborítással rendelkező XO-3-as készüléket a hagyományos LCD-képernyő mellett az első modellhez kitalált speciális, Pixel Qi nevű képernyővel is lehet rendelni. Ez utóbbi egy olyan kijelző, amelyet napfényben is lehet használni, ilyenkor ráadásul kikapcsolható a háttérvilágítása, és rendkívül keveset fogyaszt - hasonlóan az e-könyv-olvasók képernyőihez.

Forrás: OLPC

Új kurblit fejlesztettek hozzá

Az olcsó táblagépben feltűnnek olyan ötletek, amelyeket még az első gép tervezése közben találtak ki. A tablet fedele napelemes, így a használaton kívüli táblagép magát is képes feltölteni, de a töltés kézi kurblival is lehetséges. Ezzel a legelső laptopnál is megpróbálkoztak, ám ott nem sikerült kellően stabilra kiképezni az áramfejlesztő házát. Az egyik kurbli szégyenszemre az ENSZ technológiai konferenciáján, Kofi Annan főtitkár kezében tört le a gépről.

A Las Vegas-i CES szakkiállításon bemutatott új kurbli tartósabb anyagból készült, ráadásul hat perc tekeréssel képes két wattórát termelni, amivel egy óráig megy a gép. Az extraként rendelhető napelemes fedél lassabb valamivel, az négy wattóra áramot termel egy óra alatt. A százdolláros tabletbe a Marvell Semiconductor által készített vadonatúj enegriatakarékos chipeket szerelik. Ezekkel a lapkákkal jóval tovább tudnak üzemelni a gépek, ami a nagy terhelést kibíró, megbízható elektromos hálózat nélküli iskolákban komoly előny lesz.

A gépen az OLPC alapítvány által fejlesztett Linux-alapú Sugar operációs rendszer vagy a Google Android szoftvere is futhat. Amennyiben az iskola az utóbbit választja úgy a gyerekek ezernyi játékhoz is hozzájuthatnak a tananyag mellett. A The Verge online informatikai lap gyorstesztje szerint az operációs rendszer még csiszolásra szorul, így nem is baj, hogy egyelőre nem dobják piacra a százdolláros tabletet.

Nem lehet tagadni az OLPC sikerét

Bár gyakran övezte fanyalgás a százdolláros laptop programot - mi magunk is jobbnak tartottuk a konkurens oktatási gépeket a Negroponte-féle laptopnál - az évek során lenyűgöző mennyiségű számítógépet sikerült eladniuk a fejlődő oszágokba. Peruban több mint félmillió gyerek tanul a zöld nyuszifüles laptopon, Uruguayban 362 ezer gyereknek és 180 ezer tanárnak jutott számítógép. Jelentősebb mennyiségű XO gép került Ruandába, Mexikóba, és Ghánába is. Világszerte összesen 1,84 millió gépet tudott eladni az alapítvány, ami a 15 vagy 20 számítógépes informatikatermek mellé helyezve óriási fegyvertény.

A hagyományos, netbook formájú gép sikere miatt azt sem vonja ki a piacról az alapítvány. A legújabb, 1.75-ös verziószámú gépbe valamivel erősebb hardver kerül, és márciustól ezekkel a laptopokkal bővül az uruguayi és nicaraguai oktatási laptop program. Ha pedig az alapítvány így folytatja, hamarosan felnő az első generáció, akiket a számítógép és az internet is tanított.