Szabadlábon védekezne a Megaupload vezetője

Vágólapra másolva!
Szerdán dönt az új-zélandi bíróság arról, hogy szabadlábon védekezhet-e Kim Dotcom, a Megaupload fájlmegosztó vezetője. A dekadens életéről ismert vezetőtől három útlevelet és negyvenöt hitelkártyát koboztak el, ám az ügyész szerint még így is képes lenne megszökni az ítélet elől.
Vágólapra másolva!

Ártatlannak vallotta magát az új-zélandi óvadéki tárgyaláson Kim Dotcom, a január 19-én leállíttatott Megaupload fájlmegosztó szolgáltatás vezetője. A német származású férfit három társával együtt tartóztatták le az FBI kérésére. Dotcom jelenleg az ellen harcol, hogy kiadják az Egyesült Államoknak.

A férfi ügyvédjén keresztül tette közzé nyilatkozatát, amelyben tagadja, hogy bármilyen bűnt elkövetett volna, és azt, hogy létezett volna az a "mega öszeesküvés", amiről az USA igazságügy minisztériuma az oldal elleni vádiratban beszélt. A minisztérium szerint a 150 millió felhasználóval rendelkező oldal 500 millió dollárnál is több kárt okozott a tartalomtulajdonosoknak úgy, hogy ebből 175 millió dollárnyi bevétele származott.

Dotcom ügyvédje, Paul Davison azt is közölte, hogy védencének bankbetéteit, negyvenöt bankkártyáját és három útlevelét lefoglalták, így nem fenyeget az a veszély, hogy megszökne a hatóságok elől. Anne Toohey ügyész szerint azonban, Dotcom hozzáférhet olyan betétekhez, amelyeket nem sikerült befagyasztani, és könnyen megszervezheti szökését útlevél nélkül is. Dotcom ráadásul korábban használt álneveket, érvelt Toohey. "Nem olyan ember, akit nem vesznek észre az útlevélellenőrzésnél" - mondta Davison két méter magas és több mint 130 kiló súlyú védencéről.

Európában is fogtak el Megaupload alkalmazottakat

A Megaupload ügyben letartóztatott emberek nem csoportként, hanem személyenként nyilatkoztak az óvadéki tárgyaláson. David McNaughton, az ügyben ítélő bíró szerdára ígért döntést. Az amerikai hatóságok azt szeretnék, ha kiadnák nekik az elindulása óta 175 millió dollárt termelő Megaupload tulajdonosait és üzemeltetőit.

Az FBI által kiadott nemzetközi körözésen szereplő további két Megaupload alkalmazottat Európában fogták el, már csak az oldal grafikusa, a szlovák Julius Bencko van szabadlábon. A 39 éves Sven Echternach-nak szerencséje van, mert hazájában, Németországban tartóztatták le, ahol törvény van az ország állampolgárainak kiadása ellen. Azészt Andrus Nommot viszont Hollandiában fogták el, esetében elképzelhető a kiadatás.