Szabadalmak miatt perli a British Telecom a Google-t

Vágólapra másolva!
A brit telekommunikációs óriáscég vádjai szerint a Google Android operációs rendszerében a British Telecom (BT) hat szabadalmát használja jogtalanul.
Vágólapra másolva!

A BBC brit közszolgálati médium híradása szerint a BT vádjai szerint a Google okostelefonokon és táblagépeken használatos Android szoftver alapfunkcióit is úgy valósította meg a keresőcég, hogy jogtalanul használt fel a brit telekommunikációs cég által levédetett technológiákat. A BT egy meg nem határozott összegű pénzbeli kártérítést szeretne bevasalni a keresőcégtől, valamint azt akarja elérni a bíróságon, hogy az tiltsa meg a Google-nek a szabadalmaztatott technológiák további jogtalan felhasználását.

Az Android szoftverrel kapcsolatos szabadalomsértések miatt már többek közt az Apple, a Microsoft és az Oracle is keresetet nyújtott be a Google ellen. A British Telecom vádjai szerint például az a szoftveres megoldás, amely az Android-mobilokon lehetővé teszi, hogy a zeneletöltés csak wifin keresztül, 3G-n viszont ne induljon el, a telekommunikációs cég szabadalma. A BT szerint hasonló védettséget élvez a Google Mapsnek az a megoldása is, hogy az eltérő nagyítás mellett eltérő részletességű térképet rajzol ki. A Google közlése szerint a BT vádjai minden valós alapot nélkülöznek, és a cég a bíróság előtt is igazolni fogja ezt.