Indiánok tarolták le a magyar Facebookot

mi az indián neved applikáció
Vágólapra másolva!
Ha nem egy kis vidéki cég, hanem egy nagy ügynökség készítette volna, most konferenciákon beszélnének róla egy marketingszakértő szerint. Így viszont adatlopással vádolják a "Mi az indián neved?" című Facebook-alkalmazást készítő céget. A magyar felhasználók üzenőfalait indián nevekkel elárasztó applikáció maga mögé utasította az eddigi csúcstartó Túró Rudit is, és jelentősen felpörgette egy online ékszerbolt látogatottságát.
Vágólapra másolva!

Minden korábbi magyar facebookos oldal népszerűségi rekordját megdöntötték a múlt héten egy gyulai székhelyű, ékszerekkel foglalkozó webboldal működtetői. Az Extreme Silver Kft. internetes boltjának facebookos rajongói oldala néhány nap alatt a legnépszerűbb hazai közösségi profil lett. Ezt a cég egy olyan alkalmazás elkészítésével érte el, amely telepítője számára vicces indián nevet generál, majd az üzenőfalán publikálja, így arról ismerősei is értesülnek.

Az indiánok legyőzték az alvást és a Túró Rudit is

A csupán néhány nap alatt összegyűjtött 830 ezer rajongójával az Extreme Silver ékszerkereskedés a Facebook összes magyar sztármárkáját megelőzte. A Fészbúker nevű közösségi népszerűségi lista szerint a gyulai cég oldalát többen lájkolják, mint ahányan aludni szeretnek (569 ezer), mint ahányan rajonganak a Túró Rudiért (494 ezer) vagy ahányan úgy gondolják, hogy "Mekizni jó!" (475 ezer). Az ékszerbolt olyan klasszikus, megállíthatatlannak tűnő oldalakat is megelőzött, mint például a "Nézd meg, ki az a 10 ember, aki leggyakrabban nézi az adatlapod", amelyet 289 ezren lájkoltak. Az emberi kíváncsiságra épített oldal még akkor is veszít, ha hozzáadjuk a "Nézd meg, hogy ki nézte meg az adatlapodat" oldal további 226 ezer rajongóját.

Forrás: Extreme Silver

Az egyetlen különbség a Túró Rudi és az ékszerbolt facebookos jelenléte között, hogy míg az édességért rajongók közvetlenül a Rudi oldalán nyomták meg a lájkgombot, addig az ékszerrajongók csak az indián nevüket akarták megtudni. Az Extreme Silver által a Facebookra feltöltött alkalmazás csak azután mondja meg a felhasználó indiános csengésű (például Nagy Hegy) nevét, ha az csatlakozott az oldal rajongói közé. Innen egyébként utólag le lehet iratkozni a "nem tetszik" gombra kattintva.

Nem tudnak többet a felhasználókról, mint a FarmVille

Az indián neveket kitaláló applikáció nem fér hozzá sokkal több adathoz, mint bármilyen szokványos alkalmazás. A Be Social közösségi marketinggel foglalkozó cég még egy demonstrációs célú alkalmazást is készített, amely listázza, hogy milyen adatokat lát az indiános app. A szoftver a felhasználó nevén, nemén, felhasználói azonosítóján túl még tudja, hogy be van-e jelentkezve, kik a barátai, és milyen fotóalbumai vannak a közösségi oldalon. Emellett képes írni a felhasználó hírfolyamába, így mutatja meg az ismerősöknek az indián nevet.

Az indián névgenerátor pont annyit tud a felhasználóiról, mint a FarmVille. A mezőgazdasági játék ugyan nem látja a felhasználó fotóalbumait, viszont küldhet e-mailt a játékosnak. Ettől az egy apró különbségtől eltekintve a jogosítványok azonosak. Bár a céget adathalász tevékenységgel vádolták meg, az ékszerbolt képviselői szerint az alkalmazás nem tárol e-mail címet, sem egyéb adatot, így harmadik félnek sem adhatták ki használóinak adatait - mondták el az [origo]-nak.

Forrás: [origo]
Telepítésekor elárulja az applikáció, mihez akar hozzáférni

A társaság szerint a Facebookon tucatnyi hasonló alkalmazást használnak cégek, a saját fejlesztésű indiános applikációjuk csak azért kapott kritikákat, mert rekordmennyiségű rajongót gyűjtött össze néhány nap alatt. A cég egyébként rágalmazás miatt feljelentést tett azok ellen a bloggerek és szakértők ellen, akik illegális tevékenységgel vádolták meg a vállalkozást, amelynek honlapját az indiános alkalmazás sikere óta jóval többen keresik fel, mint korábban.

"Ha ügynökség csinálta volna, most konferenciákon szerepelne"

Nem tartja etikátlannak a "Mi az indián neved?" című alkalmazást Berényi Konrád onlinemarketing-szakértő, sőt a facebookos megoldások új iskoláját látja benne. "Azt kell nézni, hogy átveri-e a felhasználót? Indián nevet ígér, és azt is ad az alkalmazás" - válaszolta az [origo] etikusságot firtató kérdésére Berényi. A játék ugyan nem kötődik az ékszerkereskedelemhez, de lehet látni, hogy kihez tartozik az alkalmazás, és hogy a használatához ezt az oldalt kell lájkolni: minden viszony tiszta és átlátható.

A marketingszakértő szerint az indiános applikáció negatív visszhangjának oka kettős: egyrészt sok felhasználót zavar, hogy hírfolyama indián nevekkel telik meg, másrészt pedig a készítői által alkalmazott bulvár tartalom szembe megy a közösségi marketing jelenlegi iskolájával. A névgenerátor sikere mutatja, hogy a szórakoztató tartalom jól működik a közösségi oldalakon.

"Ha valamelyik ismert ügynökség csinálta volna, akkor konferenciákon szerepelne a nyolcszázezer embert megmozgató kampány" - mondta Berényi. A szakember szerint a jövőben úgy fognak elkülönülni a facebookos reklámkampányok, ahogy a művészfilmek és a hollywoodi mozi: lesznek a felhasználót bevonó, márkaélményt kínáló appok, és bulvárosabb szórakoztató tartalmak, mert az indiános applikáció megmutatta, hogy az ilyeneknek is van létjogosultságuk.