A beszédet is érti majd az Apple tévéje

Vágólapra másolva!
Valószínűleg 2013-ban kerül a boltokba, és az iPhone 4S-hez hasonlóan beszéddel lehet majd vezérelni, egyes szakértők szerint pedig játékgépként is használható lesz az Apple saját tévéje, amelyről Steve Jobs hét elején megjelent önéletrajzában derült ki néhány információmorzsa.
Vágólapra másolva!

A még jóval az iPhone 4S bemutatása előtt írt kötetben utalás található arra, hogy Steve Jobs mennyire szerette volna megreformálni az olyan hétköznapi eszközöket is, amilyen például a televízió. Jobs egy olyan elegáns, de egyszerűen kezelhető integrált tévét akart kifejleszteni, amelynek használója a felhőalapú iCloud szolgáltatás segítségével minden olyan információjához és adatához hozzáfér, amelyet számítógépről vagy okostelefonról is el tud érni.

Bár internetre kapcsolható okostévéket már most is kínál a legtöbb gyártó, Steve Jobs nem tartja ezeket elég jónak (korábbi tesztünk alapján joggal). A hozzájuk mellékelt bonyolult távirányítókat különösen utálja, ezeket akarta kiváltani egy fejlettebb megoldással. Az önéletrajzot készítő Walter Isaacsonnak azonban már korábban elárulta, hogy megtalálta a megoldást a tökéletes kezelőfelület megvalósítására.

A New York Times Bits blogja szerint Jobs ekkor az iPhone 4S-ben debütált beszédfelismerő megoldásra, a Sirire gondolt, vélhetően az Apple saját tévéjét is beszéddel lehet majd vezérelni. A blog értesülései szerint a távirányító alternatívájaként felmerültek az iPod, az iPhone és az iPad készülékek is, de ezek sem bizonyultak tökéletesen megfelelőnek. A New York Times belső forrásokból úgy értesült, hogy az Apple tévéje egy valóban fejlesztés alatt álló termék, amely 2012 végén vagy 2013 elején kerülhet a boltokba, bár már egy évvel ezelőtt is megjelentek a lapokban róla szóló pletykák.