Füstölő és olvadozó tévéket hív vissza a Sony

Vágólapra másolva!
A japán elektronikai óriás, a Sony világszerte 1,6 millió LCD televíziót hív vissza, miután egyes készülékek meghibásodtak, füstölni kezdtek, vagy egyes alkatrészeik megolvadtak - jelentette be a vállalat szerdán.
Vágólapra másolva!

A Sony tájékoztatása szerint a 11 ilyen jellegű meghibásodás egytől-egyig Japánban történt, de a hibás alkatrészeket a világ valamennyi táján eladott televíziókban felhasználták. A vállalat hangsúlyozta, hogy eddig nem jelentettek személyi sérülést, vagy a televíziókon kívül másra átterjedő vagyoni káreseményt.

Az érintett Bravia márkanevű LCD-televíziókat 2007-2008-ban gyártották, többségüket Európában és az Egyesült Államokban adták el - mondta szerdán a Sony szóvivője, aki hozzátette, hogy honlapjaikon és elektronikus levelekben igyekeznek tájékoztatni ügyfeleiket. A visszahívott televíziókról részletesen a Sony honlapján lehet találni információkat, bár az oldal a szokatlan látogatottság miatt szerda délutánra elérhetetlenné vált.

A BBC brit közszolgálati médium úgy értesült, hogy eddig kizárólag Japánból érkeztek beszámolók a Sony-tévék túlmelegedéséről. A visszahívásban az alábbi típusjelzést viselő készülékek érintettek: KDL-40D3400, KDL-40D3500, KDL-40D3550, KDL-40D3660, KDL-40V3000, KDL-40W3000, KDL-40X3000, KDL-40X3500.