Vágólapra másolva!
A Brit Királyi Haditengerészet nagyszabású hadgyakorlata során pénteken a GPS műholdas helymeghatározó rendszerek működését is megzavarták Skócia egyes részein. Az eljárás a helyi halászok munkáját nehezítette meg.
Vágólapra másolva!

A BBC brit közszolgálati médium cikke szerint a brit haditengerészet szeptemberben és októberben is figyelmeztette a lakosságot arra, hogy Skócia egyes részein hadgyakorlata során ideiglenesen használhatatlanná válhatnak az amerikai GPS-rendszert használó műholdas navigációs eszközök.

Nem volt azonban tudomása erről a Skócia nyugati részén fekvő Western Isles szigetcsoporton dolgozó halászoknak, akik pénteken csak azt észlelték, hogy navigációs rendszerük megszűnt működni. Panaszaik nyomán a hadsereg gyakorlatát is felfüggesztették - írja a BBC.

A Royal Navy évente két alkalommal tart hadgyakorlatot, és az áprilisi próbák során is blokkolta ideiglenesen a műholdas navigáció elérhetőségét, akkor azonban semmilyen lakossági panasz nem érkezett a haditengerészethez. A hadsereg egyébként még szeptemberben kiadta a GPS-zavarási gyakorlatok pontos helyszíneinek és időpontjainak adatait, amely honlapján is elérhető volt, de a védelmi minisztérium egyéb úton is tájékoztatta a lakosságot, így a hajósokat is - írja a BBC.