Négy évre előre lefektette az Apple útját Steve Jobs

Vágólapra másolva!
Nem hivatalos információk szerint halála előtt egy négy évre szóló termékbevezetései stratégiai tervet hagyott az Apple-re a társaság múlt héten elhunyt korábbi elnök-vezérigazgatója, Steve Jobs.
Vágólapra másolva!

Erről a Develop című online magazin számolt be a Times című brit napilap nyomán. Az újság nem megerősített információi szerint Steve Jobs egy négy évre szóló, a cég termékeinek bevezetésével kapcsolatos ütemtervet hagyott a cégre. Ha a lap értesülései valósak, Jobs még halála előtt kidolgozta, hogy mikor kell piacra dobnia az Apple-nek az iPhone, az iPad vagy más termékek új változatait, és a követlező két-három évben megjelenő termékekben még az egykori vezető munkája is benne lesz.

A Times szerint az iPhone következő generációja 2012 végén vagy 2013 elején kerül majd a boltokba, Jobs pedig még utolsó hónapjaiban is dolgozott az Apple eszközeit használók adatait automatikusan számítási felhőbe mentő iCloud szolgáltatáson.