Vírus fertőzte meg az amerikai robotrepülőgépeket

predator robotrepülőgép
Vágólapra másolva!
Az amerikai hadsereg Predator és Reaper típusú, pilóta nélküli robotrepülőgépeinek földi vezérlőrendszereit egy olyan számítógépes kártevő fertőzte meg, amely rögzített a távirányítású légi járműveknek kiadott minden egyes utasítást - adta hírül a Wired amerikai technológiai magazin. Az eset az amerikai légierő által előszeretettel alkalmazott drónok komoly biztonsági gyengeségére hívta fel a figyelmet.
Vágólapra másolva!

A számítógépes vírust két hete fedezték fel a hadsereg saját biztonsági monitorozó szoftverjei. A vizsgálatok szerint a kártevő semmilyen módon nem akadályozta meg, hogy az amerikai légierő nevadai bázisáról a speciálisan kiképzett pilóták távvezérléssel bevethessék a drónokat, ám komoly biztonsági hiányosságokra irányították rá a figyelmet.

A drónos küldetések túlnyomó többségét a nevadai sivatagban található creechi bázisról irányítják. Egy jellegtelen épület hosszú folyosójának név nélküli ajtói mögött találhatók a géphez tartozó szerverek és a földi irányítóközpont (GCS) nevű hardver. Ebben a szobában ül a monitorok előtt a drón botkormányát markoló pilótája és a szenzorokat kezelő segédje, míg a robotrepülőgép Afganisztán, Irak vagy valamelyik másik csatatér felett repül.

Forrás: Wikipedia
Forrás: Wikipedia

Ilyen irányítókonzolról vezérlik a robotrepülőket

Nem a mostani az első eset, hogy a széles körben használt drónokban biztonsági hibát találnak. A Reaperek és a Predatorok közül sok repülő például nem titkosítja a földi egységeknek sugárzott videójeleket, így azokat iraki felkelők meg is tudták kaparintani. 2009 nyarán az amerikai csapatok azt fedezték fel, hogy az elfogott iraki felkelők számítógépein többnapnyi, a drónok által rögzített felvétel található. Mint kiderült, a felvételek megszerzéséhez még hackelniük sem kellett az irakiaknak, egy mindössze 26 dollárért megvásárolható szoftver elegendőnek bizonyult a robotrepülők kamerái által rögzített videók lementéséhez

Küzdenek a vírussal a szakértők

A Wired szerint egyelőre annak sem találta nyomát a hadsereg, hogy a kártevők bizalmas belső információkat továbbítottak volna bármilyen külső félnek. Ugyanakkor a lap beszámolója alapján a kártevőt olyan szofisztikált módon írták meg, hogy a hadsereg szakértőinek többszöri próbálkozásra sem sikerült teljesen eltávolítaniuk a robotrepülők földi vezérlőberendezéseinek is helyt adó légi támaszpont számítógépes rendszeréből.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Predator robotrepülőgép egy amerikai légibázison...

"Folyamatosan semlegesítjük, de mindig visszajön" - nyilatkozta a Wirednek a vírusfertőzéssel kapcsolatban az esethez közel álló forrás. Az amerikai hadsereg informatikai szakértői egyelőre nem tudják eldönteni, hogy a vírust és az adatok rögzítését végző modulját szándékosan juttatták-e a hadsereg rendszereire, vagy véletlenségből került oda. Egyelőre azt sem tudták felmérni, hogy milyen széles körben terjedt el, de abban biztosak, hogy olyan rendszerekre is feljutott, amelyek titkos információkat tartalmaznak. Az is elképzelhető, hogy egy beépített emberrel akarták a katonai hálózatról begyűjtött adatokat továbbítani ismeretlen feleknek az interneten keresztül - írja a lap.

Függetlenek az internettől, mégis megfertőződnek

A földi irányítóegységeket bizalmasnak minősítették, ezeknél történnek a katonai küldetések, az egzotikusabb bevetésekkor használt pilótafelszerelés pedig szigorúan titkos minősítést kapott. Egyik pilótarendszer sem csatlakozik a nyilvános internethez, ezért elvben immúnisak a vírusokkal és a hálózati fenyegetésekkel szemben. Néha azonban jut adat a külvilágból az internettől elzárt bizalmas számítógépekre. 2008-ban pendrive-ok juttatták az Agent.btz nevű férget a védelmi minisztérium számítógépeire. A Pentagon a mai napig nem számolta fel teljesen ezt a fertőzést. A külső meghajtók használatát megtiltották a hadseregben, a creechi bázis a kevés kivételek egyike volt a szabály alól. A Predatorok és a Reaperek legénysége hordozható merevlemezeken hordta magával a küldetéshez szükséges térképeket és a felvett videofelvételeket. A vírus valószínűleg az egyik ilyen lemez közvetítésével került a rendszerbe.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

...és a levegőben

A bázis technikusai előbb a Kaspersy kiberbiztonsági cég honlapján leírt módszerrel próbálták meg eltávolítani a vírust, de az mindig újrafertőzte a gépeket. Végül a BCWipe nevű eszközzel törölték a földi irányítórendszerek merevlemezeit, majd alapjaiból építették újjá a rendszert. Bár a légierő nem kommentálta a Wired vírusokkal kapcsolatos információit, a lap úgy tudja, hogy a technikusok naponta jelentenek a vírusról a rangidős tiszteknek. "Nagyon nagy figyelmet kap [az ügy], de senki sem pánikol. Még" - nyilatkozta a Wired forrása.

Kulcsfontosságúak a drónok az Egyesült Államoknak

A Predator és Reaper (kaszás) nevű, emberi pilóta nélkül repülő, de emberi pilóták által biztonságos távolból vezérelt repülőgépeket egyre nagyobb számban veti be az amerikai hadsereg kémkedésre és támadások végrehajtására is. A hadsereg közlése szerint a robotrepülőgépek alkalmazásával jelentősen csökkenthető a civil áldozatok száma. A Washington Post című amerikai napilap szerint Barack Obama elnök beiktatása óta a harminc robotrepülőből álló CIA-flotta mintegy kétszázharminc alkalommal támadott pakisztáni célpontokat. A drónok támadása eddig mintegy kétezer katona és civil ember halálát okozta. Az amerikai légierő több mint százötven darab Predator és Reaper géppel rendelkezik, ezeket idén tavasszal és nyáron közel száz alkalommal vetették be Líbiában.