Vágólapra másolva!
Egy elemző szerint jövőre még csak a piac húsz százalékát szerezheti meg az Intel által kitalált könnyű, nagy üzemidejű és kecses ultrabook kategória.
Vágólapra másolva!

A nagy teljesítményt, hosszú üzemidőt és csekély súlyt ígérő ultrabook kategória bejelentésekor az Intel azt jósolta, hogy a 2012-ben eladott hordozható gépek negyven százaléka ebbe a kategóriába fog tartozni. A sikert segíti elő, hogy a cég által felvázolt új géptípus tagjai kényelmesen hordozhatók, 5-6 órán keresztül mennek egy feltöltéssel, és legalább annyira vonzók, mint az Apple szupervékony MacBook Air laptopja.

Az iparági elemzők szerint azonban túlzók az Intel elvárásai. Deron Kershaw, a Gap Intelligence elemzője szerint a cégnek jóval kisebb, húszszázalékos részesedéssel kell beérnie az első évben. A szám nem levegőből kapott, az ultrabook kategória két legnagyobb támogatója, az Acer és az Asus is úgy látja, hogy egy rohammal nem lehet bevenni a piacot.

Az elemző szerint az ultrabookok terjedését fogja gátolni a magasabb ár is. Minél kisebb szériában gyártanak egy számítógépet, annál magasabb az ára. A piacra bevezetendő új géptípus esetében pedig nehéz megjósolni, mennyi fog elkelni belőle. A kis példányszám felboríthatja az Intel terveit, magasabbra tornázva az ultrabookok árát az előre elképzeltnél. Kershaw szerint az ár csak akkor csökkenhet, ha az Intel Ivy Bridge processzorai megjelennek.

A pletykák szerint az Asus heteken belül piacra fogja dobni Amerikában az ultrabookját. A laptopok legolcsóbbika 999 dollárba fog kerülni, a csúcsmodellért pedig 1499 dollárt kell kifizetni. Az Acer valamivel olcsóbb gépben gondolkodik, a tajvani gyártó alapmodellje 899 dollárért lesz kapható.