Vágólapra másolva!
A pénzügyi nyomozók kiiktatták a legnagyobb magyar kalózszerverközpontot; a működtetők ellen nyomozás indult, a bűnözői csoport két irányítója előzetes letartóztatásban van - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-vel.
Vágólapra másolva!

A közlemény szerint a szerverparkot, amelynek működtetésében komoly szerepet játszott a CINEDUB nevű csoport, sikerült felszámolniuk a nyomozóknak, akik több helyszínes rajtaütéssel lepték meg a szervezet vezetőit. A hálózat tíz szerverből állt, ezek közül három olyan több millió forintos tárhelyszerver volt, amely több mint 70 terabájt adatot tudott tárolni. A weboldalról mintegy ötezer filmet, négyezer zeneszámot, hatezer számítógépes játékot és csaknem félezer egyéb szoftvert lehetett letölteni. Az illegálisan tartalmakhoz a felhasználók emeltdíjas sms vagy előzetes banki átutalás ellenében férhettek hozzá.

Speciális védelmet használtak, a pénz útját álcázták

A kilencfős elkövetői csoport tagjai a szervereket speciális informatikai védelemmel látták el. Hozzájuk egy másik csapat kapcsolódott, amelynek tagjai gondoskodtak arról, hogy a filmek - amelyeket külföldi, német és francia szerverekről üzemeltetett, illegális oldalakról szereztek meg - a premierek utáni napokban magyar szinkronnal kerüljenek a weboldalra. A mozikban digitálisan rögzítették a hangot, olykor videofelvételeket is készítettek. A NAV kiemelte, hogy leginkább e csapat tevékenysége nyomán tették feketelistára Magyarországot a nagy amerikai filmgyártók, amelyek egy ideje már csak néhány hetes késéssel engedték filmjeik bemutatását a magyar mozikban.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=HYWrYG8BX0vez3tJ

A NAV felvétele a lefoglalásról

A CINEDUB csoport a NAV közleménye szerint a felhasználók által befizetett pénz útját is manipulálta: olyan bankszámlákat használt, amelyeknek tulajdonosai látszólag nem voltak kapcsolatba hozható az elkövetőkkel. Az álcázásra számlákra érkező pénzeket kisebb összegekben utalták át újabb bankszámlákra, amelyekről gazdasági tevékenységet nem végző cégek képviselői készpénzben vették ki a pénzt, és azt átadták a warezszájt üzemeltetőinek

Százmilliós kárt okozhattak a kalózok

A szerzői jogsértéssel gyanúsított tízfős csoport a filmek feltöltésével mintegy 130 millió forint kárt okozott az Intercom Zrt.-nek, a Budapest Film Kft.-t pedig majdnem 52 millió forinttal károsította meg. További 29 társaságnak 2 millió és 50 millió forint közötti, 612 forgalmazónak pedig 2 millió forint alatti vagyoni hátrányt okoztak. Csak a filmek hozzáférhetővé tételével mintegy 640 millió forint kárt okoztak az elkövetők - tette hozzá az adóhatóság. A felhasználók révén 10-15 millió forintos bevételhez jutottak az elkövetők, akik más szerverek működtetéséből is hasznot húzhattak, ugyanis a vizsgált bankszámlákra 2006 óta mintegy százmillió forint érkezett.

A bűnözői csoport két irányítója előzetes letartóztatásban van, a pénzügyi nyomozók egymillió forint értékű vagyont zároltak. A csoport többi tagja egyelőre szabadlábon védekezhet - olvasható a közleményben.