Milyen víziókat hagyott maga után Steve Jobs?

Elhunyt Steve Jobs, Apple
Vágólapra másolva!
Látnoki képességeivel és széles látókörével magyarázták csodálói a szerdán elhunyt Steve Jobs rendkívüli sikereit. Az Apple társalapítójának pályáját felhasználóbarát, a kézikönyv vagy rendszergazda nélkül is használható eszközök kísérték, de vajon milyen további újdonságok kerülhetnek elő az örökségéből?
Vágólapra másolva!

Steve Jobs legnagyobb erőssége széles látóköre volt. A Stanford Egyetemen 2005-ös diplomaosztó ünnepségén arról beszélt, hogy az egyetem elhagyása után felvett órái, megszerzett tapasztalatai voltak igazán fontosak. Ebből az időszakból származott a szerelme a tipográfia iránt, amelyről azt hitte, sosem látja semmi hasznát. Az első Macintoshban azonban központi szerepet kapott a tipográfia: a grafikus felülethez a számítástechnika történetében először tökéletes betűkre volt szükség.

A felhasználó legjobb barátja

"Előre tekintve nem kötheted össze a pontokat, csak visszatekintve teheted meg. Ezért bíznod kell abban, hogy a jövőben a pontok valahogyan kapcsolódni fognak" - mondta Jobs a Stanford diákjainak arról, hogyan szedte össze a tudását. Meg volt győződve a széles látókör fontosságáról, Bill Gatesről mondta egyszer, hogy "tágabb [személyiség] lenne, ha fiatalabb korában kipróbálja az LSD-t, vagy megtanul meditálni."

Forrás: AFP
A minimalista, egyszerű eszközök voltak a specialitása. Kattintson a képre!

Az elágazó tudás és érdeklődés mellett a fókuszálás képessége volt Jobs másik erőssége. Mániákusan kereste annak a módját, hogyan teheti egyszerűbben használhatóvá, felhasználóbarátabbá és szebbé a cég termékeit. Az Apple-termékek letisztultsága nem csupán dizájndöntés eredménye: a lényegük része volt, hogy a bekapcsolás után működtek, hogy nem kellett hozzájuk kézikönyvet olvasgatni, vagy rendszergazdát hívni.

Még fogja az Apple kezét

Barack Obama amerikai elnök a Fehér Ház blogján Steve Jobs látnoki képességeit méltatta. Ezzel utalt arra, hogy az Apple képes volt olyan termékekkel megjelenni, amelyek vagy új kategóriát teremtettek, vagy felforgatták a piacot.

Sejteni lehet, hogy Jobs úgy adta át Tim Cooknak, az Apple jelenlegi vezetőjének a céget, hogy egy-két évre elő vannak készítve az új termékek, a bejelentenivalók. Az Apple-t azonban nagyon zárt cégként üzemeltette Jobs. A termékek specifikációja ugyan néha kiszivárgott a bemutatás előtt, ám azt sosem lehetett tudni, min dolgozik pontosan a cég. Senki sem mondhatta azt, hogy tudja, mi van Steve Jobs tarsolyában.

Jobs is látta, hogy a felhő a jövő

Az Apple legutóbbi, már Tim Cook által megtett bejelentése azonban árulkodik arról, milyen útra terelte a céget és ezzel a számítástechnika világát Jobs. A magyar idő szerint kedd este bemutatott iCloud nevű felhőtárhely magán viseli Jobs keze nyomát. Az Apple szerverein található, mobilinterneten vagy wifin keresztül elérhető tárhelyre automatikusan felkerülnek a felhasználó fotói, dokumentumai, rendszermentése.

Forrás: AFP
A felhőben is tárolják adatainkat az Apple-eszközök. Kattintson a képre!

Az Apple nem ment olyan messzire, mint a Google, amely az összes adatot a számítási felhőben tároló notebookkal kísérletezik. Csak annyira integrálta termékeibe az iCloudot, hogy a vásárlókat még ne ijessze meg az adataiktól való elszakadás.

Eltűnnek a drótok és a lemezek

Még az audiofilek is biztosak lehetnek abban, hogy a CD és úgy általában az optikai lemezeken tárolt zene a múlté. Egyelőre még csak az Apple-termékekben és a márkás házimozi-erősítőkben jelent meg az Air Play nevű technológia, amellyel vezeték nélkül sugározhatjuk a számítógépen tárolt zenét a lakás hangrendszerére, de nem fér hozzá kétség, hogy a technológia a PC-kbe is megtalálja az útját.

A rendszer nem csak a hangok közvetítésére alkalmas, képes képeket is továbbítani, így valószínűleg a DVD- és Blu-ray gyűjtemények korának a végét is jelzi majd az Air Play elterjedése. Híres fiatalkori fotóján Jobs egy majdnem üres szobában ül, amelyben csupán egy lámpa, egy erősítő és néhány szétszórt könyv található. Az Apple által létrehozott technológia ugyanezt a minimalizmust hozza vissza: minden csúcstechnológiás eszköz jelen lehet a lakásban, de nem uralhatja. A drótok és lemezek korszakának leáldozott.

Az "okosabb" lakás lehet az öröksége

Az egyetlen terület, amelyen sosem járt sikerrel Jobs, az a nappali meghódítása volt. Hiába gyártott az Apple több tévékiegészítőt, digitális médialejátszót, a felhasználók ragaszkodtak a buta televíziókhoz. Sem az első Apple tévé, sem pedig az erősebb, okosabb második generációs Apple médialejátszó nem ért el átütő sikert.

http://www.youtube-nocookie.com/v/FLC1ApbxMeY?version=3&hl=hu_HU&rel=0


Steve Jobs beszéde a Stanford Egyetem 2005-ös diplomaosztóján

Az iPhone 4S-sel egy időben bemutatott Siri nevű hangvezérléses technológia azonban magában hordozza az ígéretet. Nem lenne meglepő, ha Jobs a cég legújabb, be sem mutatott, talán nem is létező okostévéjébe is beleépíttette volna a technológiát. Elképzelhető, hogy a jövőben csak kérni kell a tévénket, hogy a híradó után indítsa el a filmet, az időjárás már nem érdekel.
Logikus lenne, hogy így legyen. Felhasználóbarát, könnyen kezelhető, egyszerűen megérthető, szép termék lehetne. Olyan, amilyeneket a Jobs vezette Apple mindig is készített.