Premier előtt jutott iPadhez Obama elnök

Vágólapra másolva!
Barack Obama elnöknek személyesen Steve Jobs, az Apple korábbi elnök-vezérigazgatója adta át az iPad 2 egyik első példányát egy hónappal a táblagép premierje előtt, februárban.
Vágólapra másolva!

Az amerikai elnök ezt az ABC News tévécsatorna egyik műsorában árulta el. Obama a riporter kérdésére elmondta, hogy manapság már azokat a lapokat is online olvassa, amelyeket korábban papír kiadásban vásárolt meg, most azonban már iPaden futja át a híreket.

"Maga Steve Jobs adta át nekem egy kicsivel korábban. Remek volt" - fogalmazott az elnök. Erre egyébként egy olyan februári találkozót követően került sor, melyen Barack Obama a Szilícium-völgy vezető cégeinek - többek közt a Facebook, a Google, az Apple, az Oracle és a Cisco - vezetőivel ebédelt együtt. Az iPad 2-t hivatalosan egy hónappal később, március 11-én kezdte árusítani az Apple. Bár az amerikai elnök az iPadet használja az internetes hírek olvasására, telefonja egyelőre nem iPhone, hanem a kanadai RIM cég komolyabb biztonsági szolgáltatásokat biztosító Blackberry készüléke.